Bródy bepálinkázott a Szigeten

sziget
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 10. 08:55
Nem véletlenül hívják barátai Tininek, Bródy János „nyuggerként” is élvezi a Sziget Fesztivált. Kibújik a zenészek VIP-sátrából, és a fiatalok közt elvegyülve poharazgat, s tapsol a színpadon játszó kollégáinak. A másnaposságot pedig biztos módszerrel előzi meg.
Szrjeborni Bianka

Bródy János két fellépéssel a háta mögött tinis lendülettel vetette bele magát a Sziget Fesztivál forgatagába. A zenész nemcsak a VIP-részlegen támasztotta a bárpultot, a sátraknál is körbenézett, hogy koccinthasson a szigetelőkkel.

– Ez azért van, mert nem vagyok olyan nagy sztár. Mindig figyeltem arra, hogy ne szigetelődjek el, ne zárkózzam egy elefántcsonttoronyba, mint sok kollégám. Szeretek a közönséggel egy cipőben járni – nyilatkozta mámoros hangulatban Bródy, aki a többi napon is kilátogat a fesztiválra. Nem szívesen maradna le a legjobb koncertekről, mint mondja, kíváncsi a számára ismeretlen fellépőkre is, de nagy kedvencét, a Quimbyt sem hagyta ki.

– Sosem tervezek előre, hogy mit kell megnéznem, inkább csak szörfözöm, mint a neten. A Sziget számomra olyan, mint egy hatalmas házibuli, sok rég nem látott baráttal és új emberekkel is találkozom – mesélte derűsen a zenész.

– A Magyar Dal Napján és a Csík zenekar koncertjén inkább a szakmai „körletben” voltam, a hivatalos első napon viszont már találkoztam a közönség egy kisebb morzsájával, és sokan örültek, hogy játszottam új dalokat – tette hozzá.

Mire minden rajongójával és régi barátjával koccintott, Tini kissé elfáradt: láthatóan rogyadozó léptekkel, de virágos jókedvvel szemlélve az eseményeket bolyongott a sátrak között. A Bors fotósa ekkor, éjfél előtt találkozott vele.

– Az a több évtizedes, bevált praktikám, hogy egy nap csak egyféle italt iszom. Nem szabad keverni, s akkor nem lesz baj másnap. Egy híres hazai pálinkafőző cég vendége voltam szerdán, többször – árulta kérdésünkre a zenész, akit felesége kísért el a fesztiválra.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.