Befogadták a romák Bálint Toncsit

szépségkirálynő
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 22. 08:35
Mély nyomott hagyott a vajdákban a hét végén Bálint Antónia, de leginkább a Cigány Írószövetség elnökében, aki még szerelmes verseket is írt hozzá.
GYLF

A Cigány Írószövetség elnökét megihlette a találkozás Bálint Antóniával. A vajdák országos találkozóján jó pár órát együtt töltött az egykori szépségkirálynővel, akit a rendezvény háziasszonyának kértek fel.

– A cigányok között elfogadható volt a viselkedése – mondta a Borsnak Ruva Farkas Pál. – Szemlátomást azonosulni tudott az értékrendünkkel, átérezte a cigányság helyzetét. Beállt táncolni is közénk, de nem csak azért, hogy megkapja a fizetését. Egy pillanat alatt elfogadták a cigányok – mesélte az ősz költő. Az biztos, hogy nem először volt cigányok között, sőt. Az utolsók között ment el a rendezvényről. Nekem nagyon jó volt egy olyan nő közelében lenni, aki nem a vérünk, de akár az is lehetne. Nagyon megszerettem. Mindenki nevében mondhatom, el tudtuk őt fogadni cigánynak – magyarázta a költő, akinek a munkásságát is befolyásolta a nagy találkozás. – Azóta számos verset írtam, és van kettő, amelyben Bálint Antónia is szerepel – mondta.

A művész a Borsnak el is küldte két, Antóniát is érintő költeményét, amelyekből egyértelműen kiderül: a találkozás valóban megérintette a költőt. A Cincári (szúnyog – a szerk.) című versben egész egyszerűen „toncsi-láncként” fogalmazza ezt meg.

Szerettük volna megtudni, hogy Toncsi mit szól hozzá, hogy nyomot hagyott a cigány kultúrában, de tegnap hiába kerestük.

 

Tanúm a Hold(részlet)

másnap imádkoztam

mert én azt álmodtam hogy itt alszol velem

Te

a május arcú szerelem…

(…)

Istenem jó atyám

hová repült már megint

ez a villásfarkú

huncutszemű fecskemadár…?

 

Cincári (részlet)

lánc-lánc

toncsi-lánc

újkígyósi cérna

selyemben bársonyban

picinyke kabóca…

este betakarlak

reggel kitakarlak

tillárom – tillárom

merre szállt a cincárom

 

Ruva Pál Sándor

Újságíró, szociológus, társadalomkutató, író, költő, műfordító, Újkígyóson született. A MÚOSZ-ban szerzett újságírói képesítést 1981-ben, 1990-ben pedig az ELTE szociológia-szociálpolitikus szakán végzett. Munkásságáért 2010-ben Kisebbségekért díjjal, idén Piramis díjjal jutalmazták. Karrierje során többször volt a Magyar Televízió és a Duna TV kuratóriumának a tagja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.