Zalatnay Sarolta nehéz időszakot él át, kórházban volt, arcidegzsábája miatt megműtötték, gyógyulását pedig számos tényező nehezíti.
– Sajnos sokkal nagyobb a baj, mint elsőre gondolták. A műtéti szövettan eredményére most várok, de még mindig nem tudok rendesen beszélni, és erős fájdalmaim vannak – panaszolta az énekesnő, akinek kínjait fokozza a hőség is, hiszen mindössze néhány hete operálták a mellét, amire még nagyon kell vigyáznia.
– Minden mozdulatomra figyelnem kell, megmondta az orvosom is. Ugyanez vonatkozik az arcműtétemre, tiszta seb az arcüregem, egy kis huzattól belobbanhat az egész. Ráadásul megtudtam, hogy ez az egész olyan, mint a herpesz, kezelni lehet, de valószínűleg már sohasem múlik el. Nem tudom, mi lesz, nem tudom, hogyan tovább, fogalmam sincs, hogyan tudok majd így koncertezni vagy forgatni - tette hozzá az énekesnő, aki elmondta: a jobb szemére hetek óta homályosan lát, így gyakorlatilag állandó kontroll alatt tartják az orvosok.
– A héten újabb vizsgálatra megyek, remélem, biztató híreket kapok – tette hozzá Cini, aki jelenleg otthonában lábadozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.