Szinetár Dóra többet kereshet, mint a férje

The Voice
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 10. 08:25
Szinetár Dóra lehet a The Voice egyik zsűritagja. Az Operettszínházat elhagyó párnak alighanem jókor jön egy ilyen ajánlat, még akkor is, ha Bereczki hiúságát sértheti, hogy felesége többet keres nála.
Bors

A Bors információi szerint elképzelhető, hogy Szinetár Dórát szerződteti a TV2 az ősszel induló The Voice – Magyarország hangja című tehetségkutatóra. A színésznőnek természetesen a Mesterek között szánnak szerepet. Bár Dórának azt követően is több színpadi szerepe van, hogy szakított az Operettszínházzal, marad ideje és energiája a hónapokig tartó intenzív képernyős jelenlétre.

Mint arról beszámoltunk, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán egy évtized közös munka után intett búcsút az Operettszínháznak. Ebben a szituációban nyilvánvalóan sokat lendíthet a család anyagi helyzetén a kereskedelmi tévével kötött szerződés.

– Nem lehet tudni pontos adatokat a gázsikkal kapcsolatban, de egy tévés szereplés mindig jól jön a művészeknek, főként úgy, hogy tudtommal Dórának nem kéne sok fellépést lemondania a műsor miatt – súgta meg egy bennfentes. – Tavaly Bereczki keresett jobban a családban a Megasztárnak köszönhetően, ha most esetleg Dórát kéri fel a csatorna, a felesége fog. Zoltán férfiúi büszkeségét talán bántja az ilyesmi, de le kell nyelnie ezt a békát.

Szinetár Dóra jelenleg a spanyol tengerparton nyaral férjével és gyermekeivel, ezért a menedzsere nyilatkozott helyette.

– Még nem érkezett hivatalos megkeresés az ügyfelemhez, de véleményem szerint komolyan elgondolkodna egy ilyen lehetőségen – mondta Ferenczi Orsolya. – Dóra egyébként is nagyon szereti a tehetségkutató műsort, mint műfajt, a Megasztárt például végig figyelemmel kísérte.

A TV2 sajtóosztálya sejtelmesen fogalmazott.

– Egyelőre nem dőlt el, hogy kik lesznek a Mesterek. Több jelöltünk is van a szerepre, jelenleg egyeztetések és tárgyalások folynak – mondta Koltay Tamás, a TV2 szóvivője. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.