Régi szeretőikkel ünnepelt Vilmos és Katalin

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 03. 23:45
Katalin és Vilmos kapcsolata erős alapokon áll. Ezt bizonyítja, hogy olyan esküvőn vettek részt, amelyen négy exük is jelen volt, de a páron nyoma sem volt a féltékenységnek.

Cambridge grófja és grófnője szombaton esküvőre volt hivatalos, Katalin hercegnő egyetemi barátnője ment férjhez. Az esemény legfeljebb a brit lapok társasági rovatába került volna be, ha a menyegzőn nem hemzsegtek volna Vilmosék exei. Csakhogy Katalin és Vilmos két-két korábbi kedvese is képviseltette magát, így minden bulvárlap kiemelten foglalkozott az esküvővel.

A háromszáz vendég között ott volt a huszonnyolc éves Rose Farquhar, aki 2000 nyarán gabalyodott össze a brit trónörökössel, de részt vett a mulatságon a szintén huszonnyolc esztendős Olivia Hunt is, aki éppen azelőtt randizgatott Vilmossal, hogy a herceg megismerte Katalint.

A hercegnő listája még zaftosabb. Katalin ugyanis összefutott Willem Marxszal, a huszonkilencedik évében járó újságíróval, aki az első szerelme volt, valamint Henry Ropnerrel, akivel akkor szűrte össze a levet, amikor 2007-ben rövid időre szakított Vilmossal.

A hercegi pár feltűnően fesztelenül viselkedett, nem zavartatta magát a felbukkant szeretők miatt, amiből a Daily Mail és a Sun is arra a következtetésre jutott, hogy kapcsolatukat nem mérgezi féltékenykedés.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.