Vajon a problémás sztároknak problémás gyerekei lesznek? Madonna igazi polgárpukkasztó botrányhősnő volt fiatalon, és még így, ötvenhárom évesen is képes felkavarni a popvilág állóvizét. A színpadon fegyvert szorít a halántékához és a mellbimbóját mutogatja, de hogyan boldogul anyaként?
– Négy gyereket nevelek egyedül, és mondhatom, nincs könnyű dolgom. Néha egész egyszerűen megy, de legtöbbször pokolian nehéz. Sokszor úgy érzem, hogy szétrobban a fejem. A kicsikkel még elvagyok, de Lourdes már tizenöt éves, és jócskán benne van a lázadó korszakban. Nagyon nehéz vele – vallotta be Madonna a The Sun címu napilapnak.
Lourdes Maria Ciccone Leon 1996. október 14-én született, az édesapja Chris Leon. Madonnának született később egy kisfia Guy Ritchie-től is, válása után nem sokkal pedig örökbe fogadott egy kisfiút, Davidet és egy kislányt, Mercyt. Egy gyerekkel sem egyszerű, nemhogy néggyel, de Madonnának Lourdes adja fel a legnehezebb leckét.
– Nem vagyok túl boldog. Sokkal szigorúbb leszek most már a lányommal. Úgy látszik, nem elég, ha este ránézek, kész van-e a házi feladattal vagy ha reggel azt mondom, neki, hogy nem, ezt a ruhát nem veheted fel. Sokkal rövidebb pórázon fogom tartani ezentúl – nyilatkozta Madonna a People magazinnak, miután a tavasszal olyan képeket hoztak nyilvánosságra a lányáról, amiken a kiskamasz szájából cigaretta lóg. – Gyűlölöm a bagót! Egészségtelen. Nem fogom tűrni, hogy a kisasszony dohányozzon – fűzte tovább a szót az édesanyja, aki a legújabb videoklipjében, a Girl Gone Wildban is úgy füstöl, mint egy gyárkémény.
– A cigi nekem egy kellék, egy kiegészítő. Különben is a videót még azelőtt vettük fel, mielőtt Lourdes lebukott, vagyis biztos, hogy nem tőlem tanulta – tette hozzá Madonna, aki a családi vakációkra általában magával viszi Lourdes 15 esztendős barátját is.
– Az embereknek huszonöt féle Madonna létezik, de a gyerekeimnek csak egy. Az, amelyik nap, mint nap futkos utánuk, és kimossa a szennyesüket, amelyik leszidja őket, ha csúnyán beszélnek. A lányom, Lourdes tudja, hogy amit a tévében lát, az csak egy felvett szerep, képes megkülönböztetni azt a fajta énemet a valóditól. Ő ugyanolyan problémás tinédzser, mint a többiek, nem számít, hogy az anyja mivel keresi a pénzt. Én otthon egy átlagos anya vagyok, nem pedig popsztár – vallotta be a díva a Today című amerikai műsorban.
(Vége)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.