A legendás páros hosszú hallgatás után jelentkezett egy új stúdióalbummal, melynek az Elysium címet adták. A dalok stílusa a megszokott Pet Shop Boys-hangzást hozza, Neil Tennant és Chris Lowe képtelen, vagy nem is akar elszakadni a elektropoptól. A korong ezzel együtt hallgatható, igényes dalok csokra, és a legnagyobb előnye, hogy nem szerepel rajta a slágerlistákra érthetetlen okból felkerült Winner című szám.
A huszonkilencedik helyen debütáló dal első hallásra egy „csak azért is megírom az olimpia dalát, ha felkértek, ha nem” érzést kelti az emberben. Képtelenség elvonatkoztatni. Egy angol zenekartól 2012-ben az olmipia előtt egy hónappal kapunk egy olyan dalt, ahol a szöveg a sportgyőzelemről szól, a Youtube-on látható klipben pedig kizárólag egy dobogó jelenik meg, és a szöveg leírva is, hogy még nagyobb hangsúlyt kapjanak az olyan tőmondatok, mint: „te vagy a győztes”, „én vagyok a győztes”, „olyan gyorsan történt minden”.
A hivatalos olimpiai dalt egyébként a Muse nevű zenekar írta meg, a címe Survival, és pont olyan felejthető, mint a Pet Shop Boys fiúk dafke dala.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.