Számon kérik a nézôket Jáksón

Mazányi Eszter
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 28. 08:35
Sürgősen változásokra van szükség a Marslakóknál, ha a szappanoperát gyártó cég nem akarja lehúzni a rolót. Ezt úgy kerülheti el, ha ősztől a mostaninál több nézőt ültet a képernyő elé.
Bors

A legutóbbi adatok szerint múlt csütörtökön 9755-en nézték a sorozatot – annyian, mint egy helyi kábeltévét. A TV Kispest például a kerületben, valamint Pesterzsébeten és Soroksáron 9500 családot tud elérni. Csakhogy a Marslakók csaknem napi hatmillió forintba, két év alatt pedig összesen kétmilliárdba kerül a köztévének.

A Bors úgy tudja, hogy mindez nem marad következmények nélkül. Jelenleg ugyan nincs változtatási lehetőség, hiszen jövő héttől nyári szünetre megy a szappanopera, de a gyártó céggel kötött szerződés szerint ősztől szankciókra lehet számítani. A széria második évadában ugyanis nem lehet alacsonyabb a nézettség, mint a csatorna főműsoridős átlaga. Ellenkező esetben a köztévé felmondhatja a szerződést. 

– Azzal támadnak, hogy nincs nézettségi elvárás, de ez nem igaz, igenis van, erről valóban rendelkezik a szerződésünk. A türelem csak a bejáratási időszakra szólt – mondta a Borsnak Jáksó László producer, aki úgy látja, a velük egy időben sugárzott más műsorok miatt egyelőre várat magára, hogy jó nézettségi eredményeket érjenek el. 

– Egy szappanoperának több türelem kell, mint a más típusú műsoroknak, hiszen ahhoz, hogy a nézők megszeressék a történetet, a szereplőket, előbb alaposan meg kell őket ismerni.  Az utóbbi két hétben az RTL Klub és a TV2 híradójával egy időben futottunk. Az MTVA saját jogköre, hogy a sorozatot oda helyezgesse, ahová akarja. A mostani időszakban a foci EB is megnehezítette a dolgunkat, hiszen alkalmazkodnunk kell a meccsekhez. Jáksó elismeri, hogy a kereskedelmi tévék napi sorozataival egyelőre nehezen állják a versenyt.

 – Nem szabad csak a saját műsorokhoz viszonyítani a helyzetünket. Ahogy elindult a Marslakók, megpróbáltuk a Barátok közt és a Jóban Rosszban elé tenni. Gyorsan kiderült, hogy öngyilkosság az újonnan induló szappanoperát a többivel versenyeztetni. Ráadásuk a konkurencia se ült tétlenül. A TV2 például azonnal előbbre hozta a Jóban Rosszban kezdését, ami persze üzletileg érthető, nem is lehet őket ezért hibáztatni – mondta producer, aki szerint majd csak helyére rázódnak a dolgok. 

 – Harmadik szappanoperaként hatványozottan nehéz a helyzetünk, de a földművest sem sürgetik, hogy bizonyos körülmények miatt gyorsabban teremjen a növény – tette hozzá Jáksó, aki a nézők tanácsait is figyelembe veszi a történet alakításánál.
Szerettük volna megismerni a köztévé hivatalos álláspontját is, de lapzártánkig nem kaptunk választ a kérdéseinkre.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.