Ráragasztották a merészen dekoltált ruhát Tatár Csilla testére

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 12. 09:45
Tatár Csillára ragasztóval kellett rögzíteni ruháját, hogy ne villantson első élő show-jában. Egy kisebb baleset ennek ellenére is történt A Szépségkirálynő színfalai mögött.

 

Tatár Csilla úgy készülődött a szombat esti szépségkirálynő- választásra, mint hajdan a saját esküvőjére.

– Úgy éreztem magam, mint öt évvel ezelőtt, Benes Anitával: hasonló gonddal terveztük meg a ruhámat. Annyit kértem tőle, hogy ez a ruha is legyen elöl nyitott, akárcsak az esküvői ruhám. Egyrészt biztonságosabbnak érzem, mert nem lépek rá az elejére, másrészt szeretem, ha a lábam szabadon van – magyarázta Csilla, aki azt is elárulta, komfortérzetét egy speciális ragasztó is növelte. A merészen dekoltált ruhát ugyanis a bőrére kellett ragasztani, hogy minden mozdulatnál a helyén maradjon.

– Egy speciális ragasztót használtunk, amit az oldalam, a dekoltázsom és a hátam mentén kellett felvinni. Erre azért volt szükség, hogy ne kerüljek kellemetlen helyzetbe egy óvatlan mozdulat miatt. Ez a ruha rám volt szabva, tökéletesen az én méretem volt, mégsem szerettem volna kockáztatni – tette hozzá.

Egy kisebb baki így is becsúszott, igaz, a képernyő előtt ülők nem láthatták.

– A színpad mögött valaki rálépett a ruhám hátuljára, ami azért volt kellemetlen,mert azzal a bizonyos ragasztóval oda volt fixálva, és a ruhával együtt a bőröm egy része is lejött. Egy kisebb seb keletkezett a hátamon, de szerencsére semmi komoly, és az estélyim is a helyén maradt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.