Az Irigy Hónaljmirigy „Rúgj, Chuck Norris” vadonatúj klipjében kifigurázzák Damu Rolandot, amelyhez a Hal a tortán című műsorban rendezett őrjöngése adta a témát. Közismert az a videó, amikor a jelenleg nemi erőszak és más bűncselekmények miatt börtönbüntetését töltő színészmagából kivetkőzve üvöltözött, fenyegetőzött és rúgta fel a kertben lévő paravánt, mert kiborult, hogy nem ő nyert a főzőversenyen.
– Pont a zenekari tagunk, Varga Győző volt az egyik szereplő a műsorban, amikor Damu Roland dührohamot kapott. A videoklipben az akcióhősök közé azért került be, mert egyrészt rá akartunk világítani, hogy sajnos ilyen „akcióhőseink” is vannak, másrészt Damu eddig csak a csajokat tudta leverni, viszont Chuck Norris meg őt – mondta a Borsnak Sipos Péter, aki szerint amennyiben a színész tényleg megtette azt, ami miatt elítélték, akkor megérdemelte, amit kapott. Azért most forgatták a klipet, mert a téma most jutott eszükbe.
– Olyan sokat foglalkozott a média ezzel az esettel, hogy mi sem hagyhattuk ki – mondta lapunknak Varga Győző, aki annak idején Damuval volt a Hal a tortánban. – Elképesztő, mit művelt, nekem bőven elég volt belőle ennyi, az eset után nem kerestem a társaságát. Nagyon jóleső érzés volt, hogy leforgattuk ezt a jelenetet, sokszor elképzeltem, ahogy Chuck Norris pofán vágja Damut. Egyébként volt róla szó, hogy én is benne leszek a jelenetben, saját magamat játszottam volna, de végül szükségtelen volt – tette hozzá Győző.
Megkérdeztük a színész ügyvédjét, dr. Ruttner Györgyöt, mit szól a kliphez.
– A TV2 ezt a bizonyos Hal a tortán című jelenetet a Tényekben vezető hírként nagyon sok alkalommal vetítette le. Ügyfelem tárgyalása során nagy nyilvánosságot kapott ez a videó. Ahhoz viszont nincs mit hozzáfűznöm, hogy most egy zenekar foglalkozik ugyanezzel – mondta lapunknak az ügyvéd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.