A salgótarjáni bíróság tegnap sem hozott ítéletet Győzike adócsalási ügyében. A tárgyalást októberben folytatják. A vád szerint a showman és felesége elfelejtett befizetni 22,2 millió forint adót az RTL Klubtól felvett gázsijuk után.
Noha a május 22-iki tárgyaláson úgy tűnt, a showmant akár fel is menthetik, a tegnapi kétórás ülés után ügyvédje kevésbé volt derűlátó, ugyanis a szakértők és a könyvvizsgálók bevonása nem vitte előrébb az ügyet.
A Győzike védelmét ellátó jogászi hármasfogat álláspontja szerint ugyanis a tárgyaláson megjelent két szakértő asszony véleménye szöges ellentétben áll a korábbi szakértőével, aki azzal érvelt: Győzike és felesége, Bea asszony az RTL Klubon futó népszerű műsoruk után egyetlen vasat sem láttak, a csatorna által átutalt negyvenmillió forintnyi gázsit impresszáriójuk, B. A. vette fel.
Gáspár Győző talán a győzelem tudatában nyugodtan várt, ám a rövidke tárgyalási szünetben egyik pillanatról a másikra robbant. – Tönkretettek, megaláztak! Megköpködnek az utcán – kiabálta és szinte toporzékolt.
A per második felében Bea asszony nyugtatólag végigsimította férje hátát, ám amikor Dóczi Márta bírónő elutasította az ügyvédek újabb szakértők bevonására irányuló kérését, Győzike láthatóan összezavarodott.
– Most nem tudom, mit mondjak vagy minek örüljek?!? – törölgette a homlokát Győzi. – Várjatok egy kicsit – kérte az újságírókat, miközben tétován nézelődött. Ekkor odalépett hozzá egy ismeretlen férfi, a fülébe súgott valamit, mire a showman elrohant.
– Nem tudom, most mi történt, de tény, hogy nagyon megviseli ez az egész. Óriási a nyomás rajta, később biztosan megnyugszik – mondta dr. Czudar Sándor ügyvéd, akinek igaza lett: Győzike egy kis idő múlva visszatért.
– Elnézést, de képtelen voltam tovább ott maradni a bíróságon – mondta szinte sírva. – Most tényleg elég volt! Őszintén mondom, nem ért ennyit az egész, sem a show, sem a hírnév, sem semmi.
Már Bea sem tud erőt adni, ki sem száll a kocsiból, csak sír – tette hozzá Győzike, aki azt is elmondta: a következő tárgyalásra azért októberben kerül sor, mert szeptemberben plasztikai műtétnek veti alá magát, kockahasat faragtat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.