A 2005-ös első és a 2008-asmásodik epizód után ismét egész estén át nevettetnek a Madagaszkár- széria hősei: Alex, az oroszlán, Marty, a zebra, Gloria, a víziló és Melman, a zsiráf. Ráadásul ezúttal első ízben, pazar 3D-s hatások közepette. A bohókás négylábúak küldetése ezúttal az, hogy Afrika pampáiról megpróbáljanak visszajutni eredeti lakóhelyükre, a New York-i állatkertbe. Az útjuk persze most sem kalandoktól mentes, ugyanis át kell szelniük Európát egy állatokból álló cirkuszi társulat tagjai közé vegyülve.
A nyolcvanöt perces mese – ahogy ez már megszokott az ilyen típusú filmeknél – persze ezúttal sem csak a gyermekeket célozta meg, a felnőtt nézők rekeszizmai sem pihenhetnek. Sőt néha olyan érzésünk lehet, hogy a Madagaszkár 3. inkább szól az idősebb korosztálynak, mint a kicsiknek. Ezekben a tréfákban a hőseink trófeájára vágyó, francia állatbiztonsági felügyelőnő, Chantel DuBois kapitány viszi a prímet. A megszállott egyenruhás nő kutyaszerű viselkedése és Edit Piafot utánzó magánszámai néha már szürreálisba csapnak át. Ezekben a jelenetekben jól kitapintható hogy a társ-forgatókönyvíró, Noah Baumbach hatása. Ő az Édes vízi élet és A fantasztikus Róka úr című, egészen kifinomult és sajátos humorral operáló filmekkel tette le a névjegyét a szakmában.
A idősebb korosztálynak szóló gegek prezentálásában Julien, a makikirály is élen jár, aki ezúttal egy megzabolázhatatlan medvelányba szerelmesedik bele menthetetlenül. Persze valószínűleg a fiatalabb nézőknek sem marad hiányérzetük, hiszen a kicsiknek szóló elemek profin olvadnak össze az idősebb célcsoportnak szánt kikacsintásokkal. A vizuális effektusokat pedig vélhetően mindkét korosztály élvezni fogja. A látvány megkoronázása kétségkívül az utolsó, londoni cirkuszjelenet, melyben megmutatkozik, mire képes 2012-ben a 3D-s technika egy mesefilm szolgálatában.
Ajánljuk
Ötletes sztori, továbbra is működőképes régi és új karakterek, pazar 3D-s jelenetek, remek gegek – röviden így lehetne összefoglalni a Madagaszkár 3-at. Kellemes popcornmozi gyerekeknek és felnőtteknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.