Zárkatársat kapott Damu

Damu Roland
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 14. 08:45
Damu Roland cellatársat kapott új helyén, a tiszalöki börtönben, eközben édesanyja a kórházban volt a szíve miatt.
B. M.

 

Kétszemélyes zárkáját egy 43 éves férfival osztja meg Damu Roland. Cellatársát nem erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el, tudta meg a Bors.

– Ügyfelem alig várja, hogy dolgozhasson, és gyorsabban teljen az idő. Már a második büntetés-végrehajtási intézetben van, ám még mindig nem kaptuk meg az ítéletet – mondta dr. Ruttner György, a színész ügyvédje. A Fővárosi Törvényszék úgy tájékoztatta lapunkat, hogy május második hetében már postázták.

- A büntetőeljárási törvény szerint az ítéletet a kihirdetésétől számított harminc napon belül, ha hosszabb indoklást igényel, hatvan napon belül kell írásba foglalni. A D. Roland ellen indult büntetőügyben hozott jogerős ítélet hosszabb indoklást igényelt, mert a védő írásban mintegy száz oldalon át indokolta a fellebbezést, közel húsz bizonyítási indítványt terjesztett elő és hozzávetőleg öt órán át tartott a perbeszéde. Ezért a másodfokú bíróság az átlagos terjedelmű másodfokú határozatokhoz képest jóval bővebben indokolta döntését – válaszolták a Bors kérdéseire.

Úgy tudjuk, időközben Damu Roland édesanyja, Ica néni a napokban kórházi kezelésre szorult, a szívét katéterezték meg. Kerestük az idős asszonyt, ő azonban nem szeretett volna nyilatkozni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.