Wolf Kati nem egy szigorú édesanya, sőt. Két lányát, Jankát és Lucát azonban pár hónapja eltiltotta a rajzfilmnézéstől, méghozzá azért, mert különös változást vett észre miattuk kisebbik gyermekén.
– A nagyobbik, Janka lányom imádja a rajzfilmeket, az Eperke és barátai az egyik kedvence. Állandóan azt nézte, a kicsi pedig, aki még csak kétéves, persze, hogy ott ült mellette és ő is bámulta – magyarázta Wolf Kati. – Egy idő után azt vettem észre, hogy „Eperke hatására” a kétéves lányom egyre agresszívabb lett. Nem tudom a pontos okát, hogy miért, de az biztos, hogy filmnézést követően Lucával mindig balhé volt. Elkezdtem gondolkodni, és arra jutottam, hogy amíg „ájult áhítattal” nézi a tévét, visszafojt egy csomó energiát, nem mozog, csak ül, és utána ezért válik hisztissé. Úgyhogy eltiltottam őket a tévétől és a DVD-zéstől egy időre. De persze ez nem azt jelenti, hogy büntetésben vannak, szerencsére ahogyan én, ők is imádják a mesekönyveket. Így akárhány fellépésem van, bárhogyan alakul a napom, az a biztos pont, hogy este csak ülök és mesélek nekik. Van olyan könyv is, amit szerintem már legalább negyvenszer felolvastattak velem – nevetett az énekesnő, aki azt is elárulta: nagyon gyakran talál ki saját maga is meséket – lányai legnagyobb örömére.
Kivételesen nem énekelni hívták
Wolf Kati és más hírességek örömmel vettek részt azon a mesedélutánon, amelyet egy áruházlánc támogatásával az Ökumenikus Segélyszervezet rendezett rászoruló gyerekek számára.
– Mindig öröm gyerekek között lenni, olvasni nekik, és látni a csillogó szemeket – mondta az énekesnő, és hozzátette: örül, hogy olyan szervezet önkéntese lehet, amely komoly szakmai munkát végez a nehéz sorsú gyermekek megsegítése érdekében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.