Veszélyben a Megasztár-finálé

Megasztár
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 20. 08:25
Pánikolnak a Szakos Andiért szorítók: versenyzőjüket komoly betegség döntötte le lábáról. Könnyen lehet, hogy nem épül fel a végső összecsapás napjáig.
Bors

Szakos Andreát ledöntötte lábáról a betegség. A verseny alatt többször érezte magát gyengének, állt már színpadra enyhe megfázással, szédüléses rosszullétek után, most azonban komoly veszélyben lehet a finálé. Andit kétségbeejti súlyos arcüreggyulladása, de reménykedik a gyors javulásban.

– Nagyon remélem, hogy a fináléig rendbe jövök. Az orvosom azzal biztatott, hogy ha betartom az utasításait, egészségesen állhatok a közönség elé – mondta el a Borsnak Szakos Andi, akinek már a legutóbbi versenyen is problémái voltak.

Radics Gigi is nyugtalan a péntek miatt, szeretné, ha Andi méltó ellenfele lehetne.
– Nekem az lenne a legjobb, ha mindketten a legjobb formánkat hoznánk. Remélem, minél előbb meggyógyul! – nyilatkozta sportszerűen.
Még soha nem volt arra példa, hogy betegség miatt elmaradt volna egy döntő. A mostani Megasztár-finálé azonban Andi orvosainak a kezében van.

– Szakos Andrea arcüreggyulladással küszködik. Természetesen a produkció minden orvosi segítséget megad a gyógyulásához. A finálé nincs veszélyben. Mindemellett a zsűritagok is ellátják jó tanácsokkal, mivel gyakorló énekesek, tudják, mit kell tenni, ha egy művésznek betegen vagy betegség után kell színpadra állnia – mondta el lapunk kérdésére Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.