Szünetekben a barátait faggatja Puzsér

Csillag Születik
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 16. 08:55
Hernádi Judit a Csillag születik zsűrijének bölcs asszonyaként gyakran teremt békét Puzsér és Hajós közt a szünetekben. A színésznő azt is elárulta: a kíméletlen kritikus igényt tart a véleményére.
T. D.

 

Kevesen gondolnák a Csillag születik megmondóemberéről, hogy sarkosan fogalmazott kritikáiról mások véleményét is kikéri, pedig így van. Ennek tanúja Hernádi Judit, aki az élő adások reklámszüneteiben gyakorta folytat kedélyes diskurzust a kamerák előtt kollégáival is oly szigorúnak mutatkozó Puzsérral. – Ő szereti a támogatásomat élvezni, és mindig kíváncsi, hogy éppen egyetértettem-e vele vagy sem. Egyszerűen szüksége van a visszajelzésre – árulta el Hernádi, aki egyébként nem az egyetlen, akire a kemény kritikus támaszkodik.


Puzsér előszeretettel hívja meg egy-egy feltehetően közeli ismerősét az élő adások közönségébe. A neki nem tetsző produkciókat vitriolos humorral kigúnyoló ítész a szünetekben gyakran fordul hátra meghívott vendégeihez, akiket ilyenkor többek közt arról faggat félhangosan, hogy szerintük milyenek voltak a kritikus épp elhangzott beszólásai. Ezekben a rövid leállásokban Puzsér néha oda is perdül barátai mellé, váltanak jókedvűen néhány szót az elmúlt percekről, majd visszatér a zsűri pulpitusához, és újra kemény arccal osztja tovább a versenyzőket. 

 

Hernádi nem csak külső kontrollként hat a megmondóemberre, néha bevallottan élő falként kénytelen viselkedni Puzsér és Hajós heves vitáiban. – Olykor valóban én vagyok a villámhárító. Ösztönösen próbálom a dolgokat rendezni. Mindkét ember problémás a maga módján. Andris valamelyest közelebb áll a szívemhez, mert régebben ismerem. Puzsér pedig érdekes ember, érdekes véleményekkel, és néha jó látásmóddal, de néha nem értek vele egyet. Persze a vitáikat nem szimpátia alapján döntöm el – tette hozzá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.