A Megasztár döntősének lelkét az utolsó nagy megmérettetésre való felkészülés mellett a családja reménytelenül nehéz anyagi gondja is nyomja. Mégis képes mosolygós arccal a felkészülésre koncentrálni, mert mint mondja, a verseny alatt tervet készített a jövőjükről, a túlélésről.
– Hogy nyerek-e ma este vagy sem, nem számít, persze mindent beleadok – mondja komolyan.
– Mi már győztesek vagyunk mind a ketten Gigivel. Kivéve azt az „aprócska” részletet, hogy milliókat kap a győztes. Sajnos még ez a pénz is csak a töredéke annak, amennyi tartozás van a szüleim házán, így ha rám szavaznának a legtöbben, a nyereményből nem tudnám kifizetni a teljes számlát. Hiszek benne azonban, hogy sok és kitartó munkával egyszer csak jobbra fordíthatom az életünket. Nagyon szeretnék segíteni a szüleimnek, akiknek sokat köszönhetek. Rengeteget akarok dolgozni, fellépni járni, és nagyon szeretnék egy lemezt is készíteni. Minden nagyon képlékeny még a fejemben, azt sem tudom, milyen stílusú dalok legyenek rajta – neveti el magát, majd hozzáteszi:
– A ma esti finálé után mindenképpen új időszámítás kezdődik, lesz, ahogy lesz. Hiszek benne, hogy egy kivételesen boldog időszak következik az életemben, és abban is, hogy szorgalommal, kitartással a saját és a családom életét is jobbra tudom fordítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.