Summernek szerelme fontosabb volt a sikernél

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 21. 15:45
A diszkózene a New York-i melegek, feketék és latinok által kedvelt, zárt körű klubokban született. So-rozatunk első részében Donna Summert, a múlt héten elhunyt dívát mutatjuk be.
Brugós Bernadette

Donna Adrian Gaines, ismertebb nevén Donna Summer 1948. december 31-én szüle-tett Bostonban. Édesapja hentesként, édesanyja tanítónőként dolgozott. A kis Donna állítólag egyszerre tanult beszélni és énekelni.

Aztán elérkezett az első fellépés is. A leányzó tízévesen debütált egy vasárnapi templomi misén. – A harmadik sorból már nem lehetett látni, olyan pöttöm volt, de a hangja tisztán hallatszott – mesélte büszkén Andrew Gaines, a sztár édesapja. – Életem egyik legemlékezetesebb élménye volt, amikor meghallottam a saját hangomat. Abban a pillanatban mintha Isten szólt volna hozzám. Azt súgta nekem, Donna, nagyon-nagyon híres leszel – emlékezett a néhai diszkódíva az egyik interjújában.

Innentől kezdve megállíthatatlanná vált. Tizennyolc évesen, hetekkel a gimnáziumi érettségije előtt, az apja tiltakozása ellenére, Münchenbe utazott. Szerepet kapott a Hair című musical színpadi változatában. 1974-ben kiadták első albumát Lady of the Night címmel, ami Európában hatalmas sikert aratott. Egy évvel később Donna feleségül ment egy német énekeshez, Helmuth Sommerhez, innen jött a művészneve, a Summer, s ebben az esztendőben a fiatal énekesnőt utolérte a várva várt világsiker is. A Love to Love You Baby pillanatok alatt az amerikai slágerlisták élére került.

Donnát kikiáltották a diszkó koronázatlan királynőjének. – Kislányként fogalmam sem volt róla, mi az a hírnév. Azt hittem, annyit jelent, hogy az emberek felismernek az utcán, de hamar rá kellett jönnöm, az ismertség teher. Igyekeztem két lábbal állni a földön, mert a siker hűtlen szerető. Hamarabb faképnél hagy, mint gondolnád – vallotta be a díva egy tíz évvel ezelőtt adott interjújában.

Így is történt. A nyolcvanas években Donna Summer népszerűsége alábbhagyott. A diszkózene kiment a divatból, beköszöntött a hiphop, George Michael meg a vézna szupermodellek kora. – Mindig arra vágytam, hogy szeressenek. Imádtam énekelni, de az igazi siker és boldogság számomra az volt, ha egy férfi teljes szívéből szeretett – mondta Donna Summer, aki mára szimbólum lett. A csillogás, az örök szerelem és szenvedély jelképe, aki 63 évesen 2012. május 17-én hunyt el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.