Feljelentették Cinit

Cini
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 19. 13:45
Zalatnay Sarolta újra adósság miatt került bajba. Az énekesnőt egy házaspár tavaly kisegítette némi készpénzzel, s bár Cini ennek nagy részét visszaadta, az asszony feljelentette, miután elvált a férjétől.
szabadi

Az újpesti rendőrkapitányságon hallgatták ki Zalatnay Saroltát egy ki nem fizetett tartozása miatt. A pénzt egy házaspártól kapta, a férj, N. Ferenc régi Cini-rajongó, de feleségével is járt az énekesnő koncertjeire.

Amikor Cininek tavaly anyagi nehézségei támadtak, Ferenc azonnal felajánlotta a segítségét, azzal, hogy Cini majd törleszt, ha talpra áll. Ám a házaspár elvált, és a feleség feljelentette Zalatnayt, azt állítva, hogy nem adta vissza a tőlük kapott összeget. Az énekesnő ügyvédje, Medveczky Mihály szerint azonban nincs újabb Cini-ügy. – Ügyfelem a szóban forgó összeg háromnegyedét visszaadta Ferencnek – nyilatkozta lapunknak az ügyvéd.

– Semmi gond nem is volt, amíg a pár össze nem ugrott. Ha jól tudom, elég csúnyán váltak el, az asszony ez után jelentette fel Zalatnayt – talán bosszúból, esetleg féltékenységből, vagy mert nem kapott pénzt a volt férjétől. Ferenc azonban felhívta ügyfelemet, hogy írásban igazolja, a pénz nagy részét visszaadta neki, sőt a fennmaradó összeget nem kéri vissza. Tény, hogy meghallgatták a rendőrségen Zalatnayt, de álláspontunk szerint nincsen „ügy”, így Saroltának nincs miről vallomást tennie – jelentette ki az ügyvéd. Szerettük volna az egykori házaspár tagjainak álláspontját is megismerni, de nem tudtuk elérni őket. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.