Eltiltották a gyerekektől Stohlt

börtönviselt művész
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 15. 08:55
Bár a hírek arról szóltak, Stohl András visszaveszi szerepeit a Nemzeti Színházban, az általa korábban játszott gyerekdarabokban mégsem őt láthatja a közönség. Nem a színész döntött így.
Munkatársunktól

 

A felnőttek számos darabban láthatják a Nemzeti Színházban Stohl Andrást. A gyerekeknek azonban nincs szerencséjük, a féléves börtönbüntetése után visszatérő színművész ugyanis sem a Holdbeli csónakosban, sem pedig a Berzsián és Didekiben nem vehette vissza a szerepét, amit egyébként már azóta nem játszik, amióta eljárás indult ellene. A Bors biztos forrásból úgy értesült, nem a népszerű, ám a közelmúltban nagyot botló Buci mondott le a gyermekeknek szánt darabokban való játékról, hanem a teátrum vezetősége döntött úgy: a börtönviselt művész ne játsszon kiskorúaknak.

– Biztos vagyok benne, hogy nem Stohl András döntött úgy, nem szerepel az általa korábban játszott gyerekdarabokban. Ő minden szerepet vissza akart venni, szüksége van arra, hogy minél többet dolgozzon. Úgy tudjuk a színház berkein belül, hogy a vezetőség döntött úgy, inkább nem engedi a világot jelentő deszkákra Andrást – mesélte lapunknak egy, a Nemzeti Színházban dolgozó háttérmunkás.

– Az azonban biztos, hogy a jövő évadban rengeteg új feladata lesz, és annak energiával feltöltődve, maximális koncentráció mellett kíván nekiugrani, nem baj, ha több ideje marad azokra összpontosítani – tette hozzá az informátor.

Természetesen megkerestük az érintettet is, azonban rendkívül szűkszavú volt válaszában.

– A Nemzeti Színház sajtóosztályát kell felhívni, ők válaszolnak majd a feltett kérdésekre – mondta Stohl, majd letette a telefont.

A sajtóosztály sem volt különösebben közlékeny.

– Nem nyilatkozunk – beszélt röviden Gálos Orsolya, a színház kommunikációs vezetője. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.