A Bors munkatársa felvette a kapcsolatot az egyik vezető amerikai hírügynökség fotósával. Marc érthető okokból nem szeretné felfedni kilétét, de néhány dolgot elárult a paparazzók világáról.
– A sztárokról készült fényképek értéke jelentősen csökkent a múlt évi árakhoz képest. Ma már mindenkinek van fényképezőgépe, boldog-boldogtalan fotókat készít. Ha valaki készítene egy képet Bruce Willis lányról, az nem érne többet ötszázezer forintnál – mondta a fotós, aki elmesélte, hogyan védekeznek a paparazzik ellen kisgyerekes sztárcsaládok.
– Ez ma már úgy működik, hogy a hollywoodi celeb elhívja az otthonába valamelyik magazin munkatársát, s az újságtól kapott összeget eladományozza valamelyik jótékony szervezetnek. Ha megjelennek az első babafotók, alábbhagy az érdeklődés – mesélte Marc, aki szerint Willis azok közé a sztárok közé tartozik, akik mindig együttműködők és kedvesek a lesifotósokkal.
Ám mindezek ellenére jóval kevesebb külföldi fotós lebzsel a sztár budai otthona körül, mint annak idején Angelina Jolie és Brad Pitt rózsadombi villája előtt.
– Egy sztár akkor érdekes, amikor épp megérkezik valahová, vagy történik vele valami. Bruce Willis augusztus végéig itt lesz Magyarországon, két hét múlva már senkit nem fog érdekelni – mondta a fotóriporter, aki képes hat-hét órán át bokorban ücsörögni egy jól elkapott pillanatért.
– A hírességek nélkül nem lenne munkánk, de közülük néhányan megértik, hogy ez fordítva is igaz: nélkülünk ők sem léteznének. Vannak, akik ezt felfogják, vannak, akik nem – vallotta be Marc, aki szerint Gwyneth Paltrow, Reese Witherspoon vagy Anthony Hopkins is készséges a lesifotósokkal. A legnehezebb eset viszont Brad és Angelina.
– Ők kiszámíthatatlanok. Egyszer nagyon közvetlenek, másszor kifejezetten utálatosak, hadonásznak, lökdösődnek. De ez érthető, hiszen hat gyerekük van, akiket féltve óvnak a nyilvánosságtól – mondta az amerikai fotós.
Testőrök nélkül jár a világsztár
Testőrök nélkül, egyedül érkezett a tegnapi Die Hard – Drágább, mint az életed forgatására Bruce Willis. A hollywoodi nagyágyút csak a sofőrje kísérte. Hétfőn a Szabadság téren, az egykori királyi televízió székházában vették fel Willis első jeleneteit. A sztár reggel nyolc óra körül, minden felhajtás nélkül jelent meg. Mosolygós volt és jó kedélyű. A szakadó esőben mindössze egyetlen rajongó várt rá, aki kitartása ellenére autogram nélkül maradt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.