Celeb

Béres: nem tervezek újabb gyereket

dm

Létrehozva: 2012.05.17.

A kislányával szeretné a lehető legtöbb időt tölteni. Panna már két és féléves, és csak vendégségben eszik édességet.

Miközben mindenki arra kíváncsi, hogy mikor jön nálatok a második baba, te üzletasszonykodsz, szakmai igazgató vagy a Gilda Maxnál, intézed a fogyókúrás módszered ételszállításának az ügyeit, most pedig a sárvári fürdőben a külföldre készülő animátorokat vizsgáztattad.

Még nem tervezgetjük a második baba érkezését. A lehető legtöbb időt szeretném a kislányommal tölteni, ezért ő is velem volt, s míg én az animátorokkal dolgoztam, Panna az anyukámmal pancsolt. Aztán amikor tehettem, én is csatlakoztam hozzájuk. Szerencsére itt nagyon klassz medencék vannak kisgyerekeseknek is. Ez azért is jó, mert júniusban visszatérünk, itt a sárvári gyógyfürdő wellness részében fogjuk a következő dévédémet forgatni.

Az animátorok megtornáztatták a fürdőzőket, de az igazi siker az volt, amikor megláttak téged a fürdőzők. A férfiak a medence szélén üldögéltek, de a nők nagyokat kacagva csinálták utánad a gyakorlatokat a medencében.

El kell fogadni, hogy a magyar emberek akkor sem mozognak szívesen, amikor nyaralnak. Az animátoroknak ezért nincs könnyű feladatuk. Olyan gyakorlatsorokat állítottam össze, melyeket fürdőruhában is nyugodtan végezhetnek a vendégek. Gondolni kell arra, hogy a nők melle nincs sportmelltartóban rögzítve, nem lehet ugrálni, de nem szívesen térdelsz le négykézláb sem bikiniben. Az animátoroknak ezért pontosan meg kellett tanulni a gyakorlatokat. Akik most vizsgáztak, olyan külföldi szállodákban fognak dolgozni, ahol sok magyar pihen a nyáron, Egyiptomtól Bulgáriáig.

A fitness-anyukák általában szigorú diétára fogják a gyerekeiket is. A szállodában viszont svédasztalos vacsorát kínálnak krémes tortákkal, desszertekkel. Panna is azt eszi vagy neki még hoztál magaddal külön kaját?

Ő is abból eszik, amit a szálloda kínál. Otthon nagy kedvencek a thai, indiai, japán ételek, de Panna még csak két és fél éves, így ő nem kap fűszeres dolgokat. Nagyon szereti viszont a borsólevest és a rizses húst. Az is különleges számára, hogy itt vannak cukros sütemények, vagy mint az imént, a kávé mellé kapott csokoládét is megeheti. Otthon nincsenek ilyen édességek, de nem szeretném eltiltani semmitől. Úgy gondolom, úgyis az alapján fognak kialakulni az étkezési szokásai, hogy mit lát otthon, milyen ízekhez szokik hozzá már kiskorában. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek