Több mint negyven éve áll a színpadon, közel négyszáz filmben játszott. Egy élő legenda, 73 évesen is talpig férfi. A színész sorozatunk első részében szigorú neveltetéséről mesél.
A félelem szó mindig is hiányzott a Koncz család szótárából. A mezőkeresztesi jegyző és varrónő felesége fiukat is bátorságra tanította. – Apám már ötévesen feltett a ló hátára. Emlékszem, anyám és nagyanyám az ablaküvegnek nyomták az orrukat, annyira néztek, amikor vágtáztam, de nem mertek szólni, hisz patriarchális rendszerben éltünk – mondta Koncz Gábor, aki nagyon büszke matyó gyökereire és szüleire.
Természetesen az édesanya sem maradt ki a kisfiú neveléséből. Már négyévesen maga mellé vette a konyhában, azt szerette volna, ha megtanul főzni, mert azt mondogatta, hogy a „tisztek szeretnek enni”, és így háború esetén a fia nem kerülhet a frontra. Az édesapának legalább ennyire fontos volt, hogy Gábort munkára szoktassa. Tanult ember létére ő is ugyanúgy dolgozott a földeken, mint a parasztok, és ezt követelte meg gyermekétől is, aki élvezte a vidéki életet annak minden velejárójával együtt.
– A legjobban a kévét szerettem feldobni, mert ilyenkor a vasvillát is a levegőbe lendítettem, és amikor csúszott vissza, csak akkor kaptam el a végét – mesélte a Kossuth-díjas színész, akinek édesapja soha sem fogadta el igazán, hogy fiából színész lett. – Apám naplopónak tartott, aztán édesanyám egyszer szembeszállt vele, de hiába mondta neki, hogy annyian vannak a moziban, amikor az én filmemet játsszák, hogy nem lehet beférni, őt nem érdekelte. Csak azt hajtogatta, hogy „a búza az élet, és az mindennél fontosabb”. Így hát annak ellenére, hogy túl voltam hat filmszerepen, amikor jött a távirat, hogy haza kell menni aratni, mentem, pedig egynapi gázsimból ki tudtam volna fizetni apám egész évi búzáját – elevenítette fel a múltat a színész, aki úgy érzi, hogy apja jobban örült volna, ha orvos vagy pap lesz. De az előbbitől a vér miatt, utóbbitól pedig a cölibátus miatt ódzkodott.
Koncz Gábor örök hálát érez szülei iránt, később mindent megtett, hogy viszonozza felmenői szeretetét, gondoskodását. – Gyerekkoromban nem volt víz, villany, anyám a petróleumlámpánál varrt. Amikor már jól kerestem, csináltattam nekik fürdőszobát, és vittem száz darab százas izzót is. „Na, édesanyám – mondtam –, épp eleget vakoskodott, ezentúl mindenhol ez égjen!” Egyszer éjszaka mentem haza, kopogtattam, de vagy öt percig nem nyitott ajtót. Benéztem a függöny résen, és ekkor láttam, hogy egy hokedlin tornázik, és a huszonötös égőket cserélte ki a százasra – emlékezett vissza a színész, aki nem bírta elviselni, hogy édesanyja értelmetlenül spórol.
