Máté: taktikából szexeltem

Éden Edina
PUBLIKÁLÁS: 2012. április 26. 09:45
Két szék között a pad alá esett Éden Máté. Összetörte a Budapesten hagyott barátnője és a játékbeli párja, Edina szívét is. Mindkét lánnyal csúnyán elbánt, de végül ő is pár nélkül maradt.
T. D.
Máté szinte a mexikói valóságshow kezdete óta együtt volt Edinával. A fiú csak az első lepedőakrobatika után árulta el az iránta gyengéd érzelmeket tápláló Edinának, hogy valójában neki Budapesten is van egy barátnője. Azt gondolta, hogy kettős életet élhet a játék alatt, ám a szerkesztők jócskán megtréfálták a tegnap esti adásban, mivel kivitték hozzá Mexikóba a barátnőjét egy privát randira. Ez a fordulat alapjaiban rázta meg az Éden Hotel szőke szívtiprójának életét.
 
– Amikor megláttam a barátnőmet, akkor éreztem csak a súlyát annak, hogy mit tettem. A kedvesemnek pedig csak annyit mondtam odakinn, hogy csináltam egy-két olyan dolgot, amit meg kell majd beszélnünk – elevenítette föl a történteket Máté. – Mikor hazajöttem, átdumáltuk a dolgokat, és mindent elárultam neki. Úgy tűnt, hogy sikerül is túllendülnünk az egészen, de körülbelül egyheti Éden Hotel-adás után kiborult a bili, és szakítottunk. A barátnőm ugyan direkt nem nézte a műsort, de a haverjai mindig elmesélték neki, hogy miket művelünk Edinával – magyarázta a két vasat a tűzben tartó fiú, aki azt állítja, hogy a valóságshow egy teljesen más világ volt számára, amiben úgy érezte, minden, amit tesz, az a játék része.
 
A fülig szerelmes Edina, aki nem csak a szívét, de a testét is odaadta Máténak, nyilván másképp élte meg mindezt. – A hazaérkezésünk után Edinával is megbeszéltük a kapcsolatunkat, tőle nem állt távol, hogy folytassuk, de nekem ellenemre volt a dolog. Kedvelem, de én inkább csak taktikából voltam vele.

 

 
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.