Zárt ajtók mögött, a sajtó teljes kizárásával zajlik az RTL Klub kontra Alekosz per. A VV 4 győztesének azért kell a bíróság elé állnia, mert még élő szerződése volt az RTL-lel, amikor átigazolt a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorába. Az tárgyalás első fordulója hétfőn volt, ám a Bors munkatársa hiába kérdezősködött, az érintettek összezártak. A legbeszédesebbnek Alekínyó bizonyult. – Annyira zárt a tárgyalás, hogy a választott bíróság első felénk intézett gondolata az volt, hogy minden, ami innentől kezdve történik, az csakis a felekre tartozik, senki másra. Harmadik félre egyáltalán nem. Semmit nem lehet az üggyel kapcsolatban elmondani. Sem azt, hogy mi volt ott, sem azt, hogy mikor lesz a következő forduló. Nagyon komoly szankciók vannak, hogyha valaki ezt megszegi – magyarázta megkeresésünkre Alekosz.
A Borsnak azonban tudomására jutott az az információ, miszerint Alekosz egészen nyugodt afelől, hogy az egész jogi hercehurca végkimenetele az ő javára fog eldőlni. Forrásaink szerint ennek oka az, hogy a görög származású fiatalembert az RTL Klubhoz láncoló szerződésben olyan kiskapuk maradtak nyitva, amelyek segítségével játszva megnyeri majd a pert. Ráadásul úgy tudjuk, hogy a TV2 áll minden per- és ügyvédi költséget. – Valamilyen szinten nyugodt vagyok. Persze az ilyen ügyek sohasem jók. Legbelül azért ott motoszkál bennem a gondolat, hogy mi van, ha mégis elveszítem a nyereménylakást és az autót. De végül mindig megnyugtatom magam, hogy ezek a jogos nyereményeim, amik megilletnek engem – ismerte el Alekosz, akinek a valóvilágos nyereményét, a havi egymillió forintot már december óta nem folyósítja az RTL. – Hajdú Péter maximálisan kiáll mellettem. Eddig is kiállt, és úgy érzem, hogy ezután is ki fog. Õ az adott szavát mindig betartotta, nem csalódtam még benne – méltatta a ValóVilág 4 győztese a TV2 producerét, aki anno átcsábította őt az ÖsszeEsküvők című műsorába. – Mind én, mind pedig a TV2 Alekosz mellett állunk, és nem hagyjuk egyedül a bajban. Annak idején kötöttünk egy megállapodást, és ehhez változatlanul tartjuk magunkat – erősítette meg görög pártfogoltja szavait Hajdú.
Munkatársunktól
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.