Az amerikai rockcsapatot nem kényezteti a sors, tíz éve kudarcot kudarcra halmoznak. Ha hittek volna az álmoskönyveknek, talán neki sem rugaszkodnak a karrierépítésnek, mert már az indulásuk is rosszul sikerült. Négy éve ontották már a dalokat Kara’s Flowers néven, de egyetlen átütő slágert sem voltak képesek megírni, mire nevet és stílust váltottak, s Maroon 5 néven dallamos zenét kezdtek játszani.
Az első lemezük 2002-ben jelent meg és az egyik számukkal elsöprő sikert arattak, ez volt a This Love. A lemezük először arany-, majd platina-, később tripla platinalemez lett a világ valamennyi országában, a Billboard listákat hónapokig vezették vele. De a Maroon 5, amely többek között petárdát jelent, csak egy nagy durranásra volt képes, hiába próbálkoztak habkönnyű dalokkal, a sikert többé nem tudták megismételni.
A pechszériát csak tetézte, hogy az énekes, Adam Levine tavaly óta képtelen túltenni magát a szakításán. (Volt kedvese Anne Victoria Secret modell, aki többször is szerepelt a Maroon 5-klipekben).
A Maroon 5 új nótája, a Pay-phone még a világhírű rímgyáros Khalifa rapperrel sem lett sláger, így hát maradtak, akik voltak, a minden fellépésükön a This Love című dalt éneklő egyslágeres csapat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.