Tony Curtis halálában is jóképű akart lenni

PUBLIKÁLÁS: 2010. október 01. 08:25
Álmában, párnák közt érte a halál a nyolcvanöt esztendős, magyar származású filmlegendát, Tony Curtist. Amerikai lapértesülések szerint szívroham végzett az egyik leghíresebb magyarral.
Kiváló színész és sármos szerető volt
Tony Curtis Bernard Schwartz néven született New Yorkban, 1925. június 3-án. Szülei, Emanuel és Helen Schwartz Mátészalkáról származnak. A sztár a katonai szolgálat után kezdett el szerepelni, pályafutása során számtalan sikerfilmben játszott, de kezdetekben a rendezők inkább jóképűsége, mintsem színészi képességi miatt foglalkoztatták. A tolvaj hercege és az Ali baba fia című kosztümös filmek után kapta az első olyan feladatot, ami szakmai kihívást jelentett, 1956-ban a Trapéz című moziban egy artistát alakított, amivel kivívta a kritikusok elismerését. Ezután következett az Oscar-jelölt alakítás: A megbilincseltek, majd Marilyn Monroe-val és Jack Lemmonnal a Van, aki forrón szereti című film, ami után világsztár lett. Több mint százharminc filmben játszott. Kétszeres Golden Globe-díjas, de az Oscart sosem kapta meg. Megrögzött nőimádó volt, körülbelül tízévenként vett feleségül egy új asszonyt. Janet Leigh színésznő volt az első felesége, tőle született Kelly és Jamie Lee Curtis is, aki szintén sikeres színésszé érett. Hatszor nősült, utolsó felesége Jill Vandenberg. Õ 1998 óta élt együtt harmóniában a sztárral, pedig 45 (!) év korkülönbség volt köztük. Tonyt ez nem zavarta. Azt hangoztatta, hogy a hosszú élet titka a fiatal nőkben keresendő. Mindössze egyetlen nő volt, akivel soha nem tudta rendezni a kapcsolatát: lánya, Jamie Lee.














Földvári Zsófi
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.