Vigyázat! Hizlal a munka!

PUBLIKÁLÁS: 2008. augusztus 12. 13:30
Sokan észre sem veszik, de máris a szájukban van valami. A feszült munka okozta stressz tompítására és a munkahelyi unalmas órák eltöltésére többen a nassolást választják. A finom falatok megnyugtatnak, lefoglalják a kezet, a gondolatokat - és észrevétlenül hízlalnak. A sokat dolgozók, a számítógép előtt "élők" és a tanulók pontosan tudják, hogy a szellemi munka igen ártalmas hatással lehet a vonalakra.
Édesség helyett gyümölcsöt rágcsáljon

A nyári gyümölcsök felszeletelve kielégítik az édesség utáni vágyat, de aki ezzel nem telik el, az cukormentes édesítővel megbolondított fagyasztott málnát vagy epret is falatozhat csokoládé helyett.
Arra a biológiai megállapításra is érdemes ügyelni, hogy a szervezet táplálék felvevő időszaka déltől este nyolcig tart, a beépülési időszak este nyolctól hajnali négy óráig, a kiválasztás időszaka pedig hajnali négytől délig terjed. E szerint délelőtt nem érdemes a testet megzavarni nagyobb mennyiségű táplálékkal, mivel az emésztés ekkor nagyobb energiát igényel, ez pedig a munkától vonja el a figyelmet. Így délig lehetőleg csak gyümölcsöt vagy ebből készült leveket fogyasszanak.
A nasiról való leszokás nem könnyű, de azok könnyebben elérhetik céljukat, akik ezt helyettesítő egészséges - és főként nem hizlaló - élelmiszerekkel helyettesítik a feszültségtől megszabadító falatokat.







Számolja fel az irodai nasi készletét



Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.