Néhány nappal ezelőtt kerültek elő pornóképek az R–GO Dóri nevű gidájáról, amiért Szikoráék lapátra is tették a zenekarból. A táncoslány akkor tagadta, hogy ő szerepel a képeken. Azóta újabb szaftos fotósorozatok kerültek elő az egykori gidáról. Dóri végül a 3xnight.hu oldalon elismerte, hogy ő látható a fotókon, és a pornófilmben is ő szerepel a párjával.
Dóri és párja állítása szerint a fotósorozat közös ötletük volt, az interneten összeismerkedtek egy fotóssal, aki végül megörökítette vad szeretkezésüket az utókornak. Mivel a fotókat nem a nyilvánosságra szánták, ezért szerződést sem kötöttek arról, hogy milyen formában használják fel azokat a továbbiakban. Ennek ellenére azok felkerültek fizetős pornó oldalakra, sőt egy jelenetüket egy amatőr filmeket tartalmazó DVD-n látták viszont. Dóriék nem terveznek jogi lépéseket, a 3xnight.hu-nak is csak azért nyilatkoztak, hogy pontot tegyenek az ügy végére.
Az egykori gida ügye kellemetlenül érintette Szikora Róbertet, aki máris országos toborzásba kezdett, hogy megtalálja az R-GO szellemiségének megfelelő utódját Dórinak.
– Nem kívánom ezt az esetet kommentálni, új gidát keresünk, olyat aki szép, megbízható, erkölcsös és jól tud táncolni.
ozs
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.