Elhízott gyerekek: Evésben is a szülők mutatnak példát

PUBLIKÁLÁS: 2008. július 24. 13:30
A kövérséget az orvostudomány kezelendő kóros állapotként határozza meg. Igen ám, de mi van akkor, ha a „páciens” gyermek? Egy fejlődő szervezettől mégsem vonható meg a táplálék, egy kiskamasz kezéből nem lehet kivenni az evőeszközt. Természetesen a legjobb megoldás e téren is a megelőzés volna, tény ugyanakkor, hogy ez nem mindig sikerül: világszerte – így hazánkban is – folyamatosan emelkedik az elhízott gyerekek száma. A Bors annak járt utána szakértők segítségével, hogy miként lehet küzdeni a járványként terjedő ifjúkori elhízással.
* GENETIKAI TÉNYEZÕK: az öröklött hajlamok komoly tényezők a testalkatban, ismeretes, hogy a kövér gyerekeknek gyakorta túlsúlyosak a szüleik, nagyszüleik is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a dundi szülőknek feltétlenül elhízottak lesznek a csemetéik is – sőt, megfelelő életmóddal és táplálkozással még a hajlam is ellensúlyozható
* TÁPLÁLKOZÁS: a gyerekek – a koruk diktálta divat szerint – legtöbbször egészségtelen ételekre költik az uzsonnapénzüket. Étlapjukon sokkal többször szerepel hamburger, chips és csokis-nugátos szelet kólával vagy energiaitallal, mint a főzelékek magos kenyérrel, a friss gyümölcsök ásványvízzel. Fontos, hogy a szülők megértessék a srácokkal: a szervezetnek ez utóbbiakra van igazán szüksége. A legmeggyőzőbb „érv” ez esetben is a példamutatás
* ÉLETMÓD: a szülők is tisztában vannak azzal, hogy a számítógép/televízió képernyője nem csak csemetéjük szemét rongálja, de gyakorlatilag „leszoktatja” őket a külvilágról. Az ilyen szobaéletmód mellett azok a srácok is könnyebben híznak el, akik egyébként nem volnának hajlamosak plusz kilók fölszedésére. Fontos, hogy a szülők kicsi koruktól rendszeresen vigyék a gyerekeket (lehetőség szerint minden hétvégén) kirándulni, biciklizni, focizni, tollasozni – egyszóval mozogni a szabadban.

Evelin már 12 kilót fogyott
- Négy hónapja kezdtem el fogyókúrázni a 90 napos diétával, azóta 12 kilót fogytam - mesélte el a Borsnak Gáspár Evelin, Győzike lánya. - Ezelőtt más fajta fogyókúrával még nem próbálkoztam, de ez nagyon hatásos. Igaz, néha egy kicsit elcsábulok valami finomság láttán, de azért többnyire betartom az előírásokat. A sportot egyelőre még nem kezdtem el, talán majd később. Még 10 kilót szeretnék fogyni, addig folytatom a diétát, míg ezt el elérem.
(A 90 napos diéta lényege, hogy különböző étrendű napok követik egymást: protein nap, keményítő nap, szénhidrát nap és gyümölcs nap.)



Mi járhat együtt a plusz kilókkal?






A lelki fejlődésre is hatással van


Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.