46 évesen spontán teherbe estem

Olyan elképesztő örömöt és hálát éreztem, hogy arra nincsenek szavak! Automatikusan és természetesen hagytam abba minden káros szokást (pl. kiderült, hogy az orrspray-függőségemet is le tudom győzni egy pillanat alatt), és az addig szedett vitaminjaimat kiegészítettem terhesvitaminnal is.

Az járt a fejemben, hogy ez egy csoda – pláne annak fényében, hogy már évekkel ezelőtt változókori tüneteim voltak. Úgy látszik, a testem még képes ilyen csodákra... Újra rácsodálkoztam a vadászkopó-szaglásomra (a postán az előttem álló pasinak például olyan piaszaga volt, hogy majdnem elájultam, az athéni halpiacon meg konkrétan öklendezni kezdtem a halszagtól). Nem nagyon mertem elhinni, hogy ez velem történik, de hittem abban, hogy minden rendben lehet.

Hiába beszéltük meg a párommal, hogy nem éljük bele magunkat, nyilván folyamatosan arról beszéltünk, hogy mi lesz, ha megszületik, hogyan intézzük a dolgainkat, mikor mondjuk el a szülőknek, barátoknak... Már a neveket is kitaláltuk. (Tegye fel a kezét, aki meg bírta volna állni, hogy ne gondolkozzon ilyeneken...) Még az is eszembe jutott, hogy én lehetnék a következő terhesnaplóíró...

Abban maradtunk, hogy lépcsőfokról lépcsőfokra ugorjuk meg a feladatokat. Az első terhességi tesztet (amit negatívnak hittem) másnap vadásztam ki a kuka mélyéről, akkor láttam, hogy két csík van rajta. Gyorsan csináltam még négyet (Maaargit, normális?!), nyilván mind pozitív volt. Másnap vérvétel: HCG, ösztrogén, progeszteron emelkedett. Hurrá! Első lépcső sikerült.

Két nap múlva kontroll. HCG több mint dupla, ösztrogén, progeszteron rendben. Második lépcső is megvan. Ezután utaztunk el 3 napra Athénba, és én a föld fölött lebegtem három méterrel. Kézen fogva, „hármasban” mentünk el a nevezetességekhez, esténként pedig a kivilágított Akropoliszt nézve ösztönösen a hasamra tettem a kezem. A párom is gyakran simogatott. Idilli volt. Még mindig nem akartam/mertem elhinni.

Folyt. köv.

S.