Három évig otthon ülés vagy simán bölcsi?

Szerintem ez az egész valahogy onnan jött, hogy a hatvanas, hetvenes években növelni akarták a születésszámot. Én úgy vélem, a hároméves gyes nem egy ősi, anyai bölcsességen alapuló intézmény, hanem egy állami projekt indikálta újítás volt a születésszám növelésére, amit 1966-ban vezették be, és akkoriban ez a juttatás az átlagos női fizetés 40%-át jelentette – ami nem hangzik túl fényesen. A cél az volt, hogy a háztartásbeli létet kicsit vonzóbbá tegyék, és a nők ne érezzék úgy, hogy csak úgy „otthon vannak”. Ehhez persze az is kellett, hogy a szakértők rábólintsanak, hogy a gyereknek tényleg ez a legjobb. Azóta viszont jó pár kutatás rávilágított: ha az anya szenved a hosszúra nyúlt gyes alatt, az a gyereknek sem tesz jót. Szóval nemcsak a gyerek szempontjai számítanak, hanem az anyáé is – mert egy boldogtalan anyával élni nem nagy buli. Mindkét megközelítést persze értsétek jól, vagyis abszolút nem cél az általánosítás, vannak anyák, akik lubickolnak a játszóterezős, babapapis, világot együtt felfedező első három év minden percében – én is ilyen voltam – de valóban vannak olyanok is, akiknek egy idő után ebből a felállásból köszönik szépen és elég,

Lehet-e egy kisbaba egyáltalán anyafüggő?

John Bowlby, ismert brit fejlődéslélektani pszichoanalitikus szerint a gyerekek négy fázison mennek keresztül, mire eljutnak odáig, hogy nem sírják el magukat, ha az anyjuk elmegy a látókörükből:

Az első a kötődés előtti szakasz, az újszülött kortól a 6. hétig tartó időszak. Ilyenkor a baba sír és mosolyog, amikor azt szeretné, hogy valaki végre foglalkozzon vele, de még mindegy neki, ki az.

A készülő kötődés időszakában, a 6 hét – 7 hónap között, már kezd rájönni, hogy az ismerős arcok jobbak, mint a vadidegenek, de még mindig bárkitől elfogadja a gondoskodást.

Ezt követi az egyértelmű kötődés szakasza, a 7 hónaptól a 2. életévig tartó időszak. Itt már belép a szeparációs szorongás: ha az anya kimegy a szobából, az maga a világvége.

A kölcsönös kapcsolat elnevezésű periódus a 2 évtől jellemző. A gyerek kezdi megérteni, hogy anya nem tűnt el örökre, ha nincsenek együtt éppen.

Na most, szerintem, ha valaki bölcsibe adja a gyerekét – ne vizsgáljuk az okokat és a körülményeket, csak a tényt nézzük – az nem azt jelenti, hogy összedől a gyermeke kötődése. Szép lassan megismerkedik az ottani gondozókkal is, és – spoiler alert – túléli a dolgot. Mondom mindezt úgy, hogy az első gyereknél a teljes három évet otthon töltöttem, amit valóban élveztem is, a másodiknál pedig a munkám miatt muszáj voltam a bölcsit is megismertetni vele, és azt is élveztük mindketten, túlzás nélkül. Szerintetek?

És mi van, ha hamarabb kezdi a bölcsit?

Erre is többféle elmélet létezik, a szülőknek csak válogatniuk kell. Nagyon leegyszerűsítve: a kutatások szerint, ha egy gyerek hároméves korban kerül közösségbe, az általában pozitív hatású: fejlődik a szociális és kognitív készsége. Kétéves korban ennél vegyesebb a kép: okosodnak is, de lehet, hogy kicsit agresszívebbek lesznek, ami szerencsére csak átmeneti és általában nyom nélkül elmúlik. Egyévesen bölcsibe menni pedig nem feltétlenül hozza meg a kívánt hatást: nem lesz belőle Einstein, és még a szociális készségek sem fejlődnek látványosan. Viszont az agresszió hosszabb ideig elhúzódhat – de ez sem törvényszerű.

És az apák? Hahó?

Furcsa, de a legtöbb statisztika még mindig abból indul ki, hogy az anya az elsődleges gondozó. Pedig a skandinávok már rég rájöttek, hogy ha az apák is aktívan kiveszik a részüket a gyereknevelésből, akkor a családi élet mindenki számára kiegyensúlyozottabb lesz, és még a gyerekvállalási kedv is nagyobb marad. Nálunk ehhez képest az apaszabadság tíz nap – szóval van még hova fejlődni.

Vannak a kutatások és van a valóság

Miközben a tudomány fontos dolgokat mond, a szülőség nem laboratóriumi kísérlet. Én például kétféleképpen döntöttem a két gyerek esetében – és ezzel teljesen jól megvoltunk. Ők is, apa is, én is. De aláírom, hogy nem lehet mindenkinek ugyanaz a jó. Igen, simán lehet három évig otthon maradni, de ennek van egy erős anyagi ára is, és nem minden család engedheti meg magának. Arról nem is beszélve, hogy a bölcsődei helyek és a részmunkaidős lehetőségek szintén úgy vannak belőve, hogy „tessék szépen kihasználni a három évet”, függetlenül attól, hogy ez a XXI. században mennyire praktikus. Szóval, mielőtt valaki megmondja neked, hogy mi a „legjobb” a gyerekednek, gondold át: azt a megoldást keresd, ami a számotokra lesz vállalható.

Óvó Ada