Ahogy gyűjtögetem/olvasgatom az előző irományaimat, ha jól számolom majd’ 2 éve nem adtunk hírt magunkról. Mi is történt azóta?! Ami fix, hogy a gyerekek idősebbek lettek (még szerencse, hogy csak ők!) Egészségben és együtt van a család. Szerencsére se komoly, se komolytalan betegség nem talált meg egyikünket sem (lekopogtam…) Még mindig rendezgetjük a családi házunkat – hol kívül, hol belül. Most kezdem az idei első projektmunkámat (remélem lesz több is…) Emellett azért elég sok időt töltök itthon. Ami szintén munka, csak tök természetesnek veszik, hogy el van intézve. Na mindegy, erről tudnék rengeteget írni, de most tekintsünk el tőle.

Változom, próbálom nem felszívni magam mindenen, de elég nehezen megy ez az „engedd el!”, „ne foglalkozz vele!” meg a „majd csak lesz valahogy” érzések. Nem vagyok reménytelen, de még van hova fejlődnöm. Próbálom jobban megélni, ha nem egészen az én terveim szerint történnek a dolgok. Sőt néha már az is megy, hogy – Nem tudom, majd csak lesz valahogy! Ilyen volt például a 2022. évi, életünk első, családi külföldi nyaralása is. Autóval mentünk és nagyon jól sikerült. És arra is rájöttünk, hogy 5-6 nap a max., amíg le tudjuk kötni magunkat – vagy Petyát?! Úgyhogy ezen felbuzdulva, tavaly nyáron is belevágtunk; további nehezítésként pedig mi magunk, 5-en, segítség nélkül!

Ja, igen, új segítség van Petya mellé. Hát, nem volt egyszerű megfelelő embert találni. Több hónapnyi keresgélés, rengeteg telefonálás/találkozó… Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de erre nem számítottam! Felnőtt emberek csapnak be egy másik felnőtt embert, az előre megbeszélt, lefixált dolgok hipp-hopp törlődnek – Ja, bocs! Találtam közelebbit és jobban is fizet! Az meg hogy nem szóltam róla és „De jó, hogy hívsz, épp most akartalak keresni…” jelentéktelen, nem is tartozik rám.

Meg, mikor előre tisztázom a jelölttel a telefonban, hogy miről is van szó, mit is szeretnék, hogy tudja mire számíthat; eljön és csodálkozó szemekkel néz rám, hogy ja, ő ilyet nem csinál! Ja, ő nem gondolta volna, hogy ilyen a Kisfiú! Na, mindegy, most úgy tűnik, hogy talán megtaláltuk a megfelelőt. Már több hete jár hozzánk, fix 3 nap hetente délutánonként, egy 30 év körüli srác. Fiatal, sérült felnőttekkel foglalkozik és más családhoz is jár gyerekre vigyázni. Még puhítjuk – én is és Petya főleg.

Jóakaratú, érdeklődő, szeret Petyával sétálni és játszani is. Már volt, hogy pár órára egyedül hagytuk őket és egész jól elvoltak. Még biztatni kell, hogy erélyesebben szóljon rá a gyerekre, hisz tudnia kell Petyának, hogy hol a határ! Tudom, hogy ez egy hosszabb folyamat, mire lerendeződnek az erőviszonyok és egy nagyon bizalmi „munka”, de reménykedem, hogy menni fog a dolog.

Nem voltak egyszerűek a mindennapjaink, hogy nem volt kire hagyni Petit. Igazság szerint még most is van olyan, hogy a Mamát hívom át, ha valamit gyorsan és Petya nélkül akarok elintézni. Mondjuk szegény Mamának se egyszerű rendeznie Petit, így valamelyik tesó is ott van velük; általában Anna. (Ádám néha szerintem azt se tudja, melyik bolygón van…) Anna nagyon határozott, és hallgat is rá Peti. Ha kell, segít neki öltözni mikor kimennek vagy akár etetésnél, mosdóhasználatnál is.

Petya sokat nőtt, de még mindig nem beszél. Hangokat használ és azt, hogy „Nem!” A kajája még mindig pépes, bár már a kisebb darabokkal megküzd néha. Öltözésnél, fürdésnél, mosdóra menésnél még segítségre szorul. Mondjuk, mostanában azt vesszük észre, hogy olyan, mintha éjjel/hajnalban/vagy mikor megébred, kimegy pisilni. Az erre árulkodó egyik jel például a legörgetett vécépapírtekercs… Pont a héten mondta az osztályfőnöke, mikor mentem érte, hogy azt tervezi, kipróbálja, kimegy-e magától (szólás nélkül) pisilni? Felkészített rá, hogy valószínű (jó)pár pisis cuccal fog együtt járni a művelet, de hajrá!

Anna hatodikos, Ádám nyolcadikos és mint az elején említettem, felvételire készülnek! Kicsit tele van minden a kitöltött és javított felvételi feladatlapokból, meg a cetlijeimből, hogy honnan mikor és mit kell beszerezni, megírni, elküldeni… Huszadika után valószínű könnyebb lesz. Ja, nem, mert még 7-10 napot kell várni, hogy kiderüljön, hogy sikerült. Anna elég lazásan veszi – neki lesz még egy lehetősége nyolcadikban. Mondjuk Ádám is, de ő legalább pakolt bele energiát – annyit nem, hogy belerokkanjon, de azért foglalkozott a dologgal… Nem nyüstöltem egyiket sem különösebben. Sőt! Annának szépen elmagyaráztam, ha meg akarja írni, írja, de ne haragudjon, nem segítek felkészülni! Nincs annyi épp idegszálam, se hajfesték meg nyugtató, hogy nekiálljak! Két különböző gyerek, különböző tudással és akarattal – és nem csak azért, mert az egyik hatodikos ,a másik meg nyolcadikos! Majd meglátjuk, mit hoznak össze. Ők nézegették a sulikat, mondták, hogy merre menjünk nyílt napra, hogy melyik legyen az első helyen – remélem, sikerül nekik!

Pankuci

A szerző korábbi írásait itt találod.

KÉRÉS
Ha még nem töltötted ki a Bezzeganya anonim kérdőívét, kérünk, tedd meg ide kattintva. Nagyon köszönjük!

Sérült gyerek mellé nehéz segítőt találni