A második szülésem meggyógyított

Szülés előtt azon izgultam, honnan fogom biztosra tudni, hogy mikor menjünk be a kórházba. Aztán egyik nap a negyvenedik héten, hajnali háromkor ötperces fájásokra ébredtem. Egy darabig mértem őket, aztán bepakoltam a bőröndömbe a kimaradt holmikat, végül beültem egy kád meleg vízbe, hátha elmúlnak. Nem múltak. Felhívtuk a szülésznőt, megegyeztünk, hogy irány a kórház.

Fél hatra értünk be, méhszájvizsgálat volt (1 ujjnyi) és CTG. A szomszéd szülőszobából áthallatszott egy vajúdó hangja. Valami rettenetes fájdalommal, mély hangon hörögte, hogy "jaaaaajjj, Istenem, Istenem...". Szabályosan megrémültem tőle, hogy fogom én ezt kibírni, hiszen az előzőnél kaptam EDA-t. Most úgy volt megbeszélve, hogy nem lesz.

Fél hét körül kaptunk egy olyan szülőszobát, amelyikben kád is van. Elképesztően jó volt! Ültem a meleg vízben, eleinte a férjem kezét szorongattam fájások alatt, de aztán áttértem a vízcsapra, ő meg locsolta a hasam kilógó tetejét. Emlékszem, magamban biztattam a babát, hogy ez az, gyere, csak gyere! Két fájás között meg majd' elaludtam.

Éreztem, hogy nagyon intenzívek a fájások, mondtam is, hogy azért nem bánnám, ha nem lenne messze a vége.

Nyolc körül megérkezett az ügyeletes orvos - meglepetésemre ugyanaz, akinél a nagyfiam született, de valahogy nem zavart a dolog. Méhszájat vizsgált (3,5 ujjnyi), burkot repesztett. Ez volt 8 után 10 perccel.

Óriási megkönnyebbülés volt, ahogy azonnal elmúlt a fájdalom, őt pedig hallottam felsírni! Azonnal a mellkasomra tették, a férjem vágta el a köldökzsinórt. Annyira csodás élmény volt az egész, hogy még a szülőágyon azt mondtam a férjemnek, én még szeretnék így szülni. (Azért ezt így rögtön egy kissé túlzásnak tartotta... :)

Gyógyító volt számomra ez a szülés.

Alma