A városoknak többféle arca van. Aki nem tud a városok történetéről semmit, az utcákat lát, épületeket (némelyik a puszta látványa miatt is érdekes, valóban), boltot, múzeumot, utcaképet. Azonban ez csak a hagyma legkülsőbb héja. Aki tud dolgokat arról, mi történt a városban a középkorban, a második világháború alatt, vagy ötven éve, melyik tudós, festő, hadvezér vagy színész élete kötődik hozzá, melyik filmet forgatták az utcáin, az garantáltan egészen mást fog látni, mint aki csak annyit keres, merre található a legközelebbi gyorsétterem vagy vasútállomás.

A Helyek a köréjük szövődött vagy köréjük költött történetek miatt lesznek sokszor érdekesek.

A gyerekek egy része a saját városának történetét se igazán ismeri – és nem is jár benne, csak a környező utcákon, a többit legfeljebb autóból látja egy-egy pillanatra. Akit mások hurcibálnak autóval, az tájékozódni se tanul meg, és a Hely Szelleme is legfeljebb akkor érinti meg őket, amikor már a Saját Történetei kapcsolódnak egy-egy épülethez, kávézóhoz, mozihoz. Ide vitt mindig bevásárolni a nagymama, ide jártam óvodában, ide hívott el először az első gimis szerelmem, itt sirattam el a nagypapát vagy a kutyámat.

De ha sétálsz benne, és van felnőtt, aki rászánja az időt, és tud mesélni is, akkor életre kelnek a házak, a mozik, a macskakövek, a csigalépcsők, a parkok, sőt a temetők is. Lesznek benne versek, drámák, gyilkosságok, balesetek, titkok és legendák.

A menés úgy önmagában lehet, hogy unalmas. Történetekkel már nem.

A városi séta mint csoportos szabaidős elfoglaltság itthon nem túl nagy múltú. Emlékszem, mennyire meglepődtem, hogy például a kilencvenes évek elején mennyiféle sétát találtam Londonban – elmehettünk Shakespeare színházába és környékére, vissza az Erzsébet-korba, de járhattunk Sherlock Holmes nyomában, kikutathattuk egy-egy városrész hírességeinek történetét és útjait, vagy akár bemehettünk a már nem használt londoni metróalagutakba és állomásokra is. Később persze lett Harry Potteres séta vagy valamilyen ikonikus film-regény témájára alapozott – hiszen annyi minden történt Londonban, hogy mindenki megtalálhatta a kedvére valót.

Aztán itthon is létrejött az Imagine Budapest, a Hosszúlépés. Járunk? és a többi, akik nem csak idegen nyelven és nem csak messziről idevetődő turistáknak tartottak ilyen sétákat, hanem a helyieknek is, felismerve, hogy lakhatsz te húsz éve az Izabella utcában vagy a Lőrinc pap tér környékén, akkor se biztos, hogy tudod, merre járt Petőfi vagy Karinthy Frigyes, milyen városrészhez kötődik Mágnás Elza története, de végig lehet járni „titkos” kerteket, vagy visszamenni háborús évekbe.

Régi szerzőnk és kommentelőnk hívta fel a figyelmünket arra, hogy az idén 15 éves Imagine Budapest idén kifejezetten gyerekeknek szóló sétákat is kínál, sőt, ingyenes lehetőségeket is. Születésnapjuk alkalmából már korábban is volt példa a közönséggel közös ünneplésre, de most a legfiatalabb korosztálynak mutatják be a várost: 6-10 éves gyerekeket várnak ingyenes sétaalkalmaikon, ahol a szülő valóban csak kísérő, ahol a furcsa lényekre puskák helyett távcsövekkel vadásznak és az egyórás belvárosi túra után a Pagony legújabb helyszínén, a Bakáts Pagony mellett található Pagony Cafe - Dióban szörppel frissítik fel magukat, miközben élményeiket megrajzolják és kiszínezik.

Az egyik ilyen program neve a Leselkedő lények sétája, ahol oroszlánokra, tüzesfejű galambokra, doromboló macskákra és furcsa halsárkányokra vadászhatnak az aprólábú sétálók. Júliusban és augusztusban összesen tíz alkalommal indul el a séta, de a helyek nagy része már betelt – a várólistára még érdemes feliratkozni, aki szeretne beférni.

Az Imagine tizenöt éve működik kreatív alkotóműhelyként, melynek középpontjában a város áll. Tematikus séták, exkluzív helyszínek bemutatása, csapatépítő programok és városi rejtvényfüzetek szerepelnek kínálatukban, melyekkel évente ezer sétaalkalmon csaknem húszezer résztvevőt és érdeklődőt avatnak be az építészet, a művészettörténet részleteibe és a város legendáiba.

A felnőtteknek olyan sétákat ajánlanak, mint a Titkos kertek és terek a belvárosban, kóstolókkal tarkított gasztrosétákkal, mint a Budapesti szeszhatározó, hűs épületek exkluzív bejárásával a Párisi Udvarban, a Matild Palace-ban, vagy a Mátyás-templomban. Én a Covid idején – amikor a kültéri csoportos gyülekezés még vagy már megengedett volt – jártam felnőtt cimborákkal vagy éppen kamasszal ilyen tematikus sétán, és őszintén szólva meglepett, mennyi mindent nem tudok még a közvetlen közelemben lévő környékekről is, vagy éppen arról, ahol felnőttem és harmincéves koromig éltem.

Jelenleg nincsen negyven fok és tűzforró aszfalt sem, viszont cidrizni sem kell – ideális időszak egy sétára, közben nemcsak a történelmi-irodalmi-építészeti dolgokat lehet megbeszélni, hanem lényegében bármit, ami a szobrokról, történetekről eszünkbe jut. Pszichológusok, coachok (sőt, üzletemberek…) kezdik felfedezni, hogy sétálva beszélgetni egészen más élmény, mint egy tárgyalóban, rendezvényteremben vagy rendelőben – akik ott kevésbé beszédesek, séta közben lehet, jobban hajlamosak megnyílni. Sétára fel!

Vakmacska

Sétáló történetek a városról és rólad