Bréking - ilyen nyugisan ír egy kismama, aki a következő pillanatban megszül

Bréking - ilyen nyugisan ír egy kismama, aki a következő pillanatban megszül

napló
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 08. 08:15
Sziasztok, nos most fogom elspoilerezni az egészet (aki nem szeretné, ugorja át ezt a bekezdést): Borbolya megírta ezt a formás és higgadt kis beszámolót, majd a következő pillanatban azon kapta magát, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül megszült. Baba, anya és mindenki jól van, már fogalmazgatja a szüléstörténetét is. Ez pedig tanulságul így idekerül, hogy van az az eset, hogy az ember lánya csak úgy pikk-pakk megszül az ideje vége felé, és még csak baj sincs belőle. Minden jót kívánunk nekik, boldog babázást a következő hetekre-hónapokra.

38. hét

Elkezdődött a tavaszi szünet az oviban, ezért összevont csoportban voltak a gyerekek, de ennek ellenére megtartották még hétfőn a kis programot az óvónők, amit elterveztek. Volt locsolkodás, a lányok vittek tojást a fiúknak, az udvaron pedig kis meglepetés várta őket, szóval nagy volt az öröm délután, amikor mentem a nagyért. Be is falt mindent, mire hazaértünk. Még jó, hogy a kisebbiket nem vittem, lett volna balhé, hogy ő nem kap!

Szerdán ismét CTG-re mentem. A szokásos pizzás csigámat majszolva érkeztem a váróba, ahol még az előttem lévő kismama ücsörgött. Azt hittem, ő már végzett és csak a doki aláírására vár, de kb 10 perc múlva behívták a CTG-s szobába. Hurrá, akkor várhatunk egy ideig. Kijött az asszisztens és kedvesen elmondta, hogy csúszás van, szóval ha van bármi dolgom, intézzem nyugodtan, elég egy fél óra múlva visszamennem. Ki is használtam a lehetőséget és beugrottam a közeli drogériába, úgyis kellett egy-két dolog otthonra.

Visszamentem, és pár perc várakozás után már mehettem is be. Kiderült, hogy kicserélték a gépet, és kicsit komplikáltabb volt beüzemelni, mint elsőre gondolták, emiatt csúszott mindenki. Elhelyezkedtem, és rajtra készen vártam, mikor mozdul a baba, hogy nyomogathassam a gombot. De a baba nem akart mozogni. Bezzeg amíg kint voltam, úgy ficánkolt, majd kirúgta a ház falát! Ettem, ittam, mozgatták a hasamat, de csak nem akarta az igazságot.

Így ki kellett mennem sétálni, lépcsőzni egyet, de felkészítettek, hogy mivel utánam még legalább 2 kismama van előjegyezve, hosszú lesz a délelőttöm.. 10-15 perc mozgás után visszamentem, és csodával határos módon rögtön be is hívtak. Kiderült, hogy nem jött el a többi kismama: lehet, hogy megszültek? Mindenesetre nekem kapóra jött a dolog. Újra rám tették a tappancsokat, és vártunk, vártunk. De a baba nem nagyon akart mozogni továbbra sem. Nagy nehezen összehoztuk a minimumot, de a doki is mondta, hogy látott már ennél szebb CTG-t is.

Amikor megvizsgált, megint elsütötte a poént, hogy akkor mikor is fogunk szülni, 2024-ben? Ugyanis tökre, teljesen, abszolút zárva volt a méhszáj, ugyanúgy, mint előző héten. Jaj de jó..

Hazamentem, de útközben megfogadtam, hogy én ugyan nem fogom magamra venni ezeket, nem fogok idegeskedni emiatt. Jön a baba, amikor szeretne, én nem görcsölök azon, hogy mikor lesznek már fájások és “legyünk már túl a szülésen”. Sajnos az utolsó pár hét minden terhességemnél előhozta a legtürelmetlenebb énemet.

Ennél jobban nem is dönthettem volna.. folyt.köv. :)

Borbolya

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.