Kicsináltam magam egy tál bablevessel?

Kicsináltam magam egy tál bablevessel?

napló
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 04. 06:00
27. hét

Elkezdődött ismét az ovi, a férjem szabadsága pedig véget ért, így visszacsöppentünk a hétköznapok monotonitásába. Őszintén szólva, nem bánom, mert a két ünnep között eléggé szétcsúsztunk, nem sokat voltunk levegőzni, ellenben az alvások is szétestek a sok vendégség miatt, szóval éppen itt volt az ideje, hogy visszatérjünk a szokásos napirendünkhöz.

Kedden reggel éreztem, hogy morog a hasam, de nem nagyon foglalkoztam vele, hiszen menni kellett az oviba, meg vásárolni, ügyeket intézni. Délutánra annyira rossz lett, hogy éreztem, lassan teljesen kiüt, többször hánytam és a hasam is ment.

Elég szürreális élmény volt, amikor berohantam a vécére, a gyerekek meg utánam, és két öklendezés között hallom, hogy a kicsi 20 centire a fejemtől, a vécébe bámulva sikongat izgalmában, hogy “anya, mi? Anya, mi?”.

Aztán szerencsére volt egy szusszanásnyi időm, hogy leküldjem őket anyukámhoz, aki elszórakoztatta őket, adott nekik vacsorát és a fürdetésig átvette őket (mert a férjemnek pont aznap volt egy esti programja, ami miatt csak fürdésidőre ért haza). Mázli. Nem tudom, nélküle mit csináltam volna.

A rákövetkező napokban is rosszul voltam, de szerencsére már csak a hasmenés volt, borzasztó közérzettel. Szerdán kellett vérvételre vinni a kicsit, meg a gasztróshoz. Három hónapot vártunk az időpontra, így nem akartam lemondani. Valószínűleg az izgalom miatt, de aznap délelőtt semmi tünetet nem produkáltam, éljen!

Szegény gyerekből alig bírták kisajtolni a megfelelő mennyiségű vért, pedig mindenki mindent megtett, iszonyú profik voltak. Végül a gyerek egy zöld kisautót szorongatva, boldogan távozott az épületből.

De így is pórul jártunk, mert hemolízis miatt PONT azt az egy dolgot nem sikerült megnézetni a levett vérből, ami miatt egyáltalán mentünk..

A hétvégére már a férjem és a sógornőm is panaszkodott a gyomrára, szóval lehet, hogy mégsem a bablevessel ütöttem ki magamat, mert abból ők nem ettek egy kanállal sem.

Így a 27. hét vége felé egy másik félelem kezdett el erősödni bennem. Hogy nehogy most haljon meg vagy koraszülött legyen a baba. Tök érdekes. Mármint eddig az volt a téma, hogy legyen minden rendben vele, éljen és viruljon, most pedig, hogy végre kezdtem volna megnyugodni, előjött a haskeményedés, ami bár a kisebbnél is volt, ott nem nagyon vettem róla tudomást. Most meg egyre szorongat az érzés, hogy nehogy baj legyen abból, hogy valóban elég gyakran keményedik a hasam. De nem rohangálástól, meg hajolgatástól, hanem néha éjszaka is, amikor átfordulok egyik oldalamról a másikra. Kicsit ijesztő. Jövő héten megyek a nőgyógyászhoz, kíváncsi vagyok, mit fog szólni. A kisebbiknél a keményedés 30+ hetesen jött csak elő, akkor egy tonna magnéziumot írtak fel, ami segített is. Remélem, most is van megoldás.

Borbolya

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.