Maga szülni jött? Nincs is nagy hasa!

A bejelentett munkahelyemen már a terhességem első hónapjától nem dolgoztam, mert akkor volt az első koronavírus-hullám, és így velem már nem kellett számolni a bölcsiben, mert csak ügyelet volt, így a többi kolléganőmnek, helyettem is kellett mennie dolgozni. Van egy saját kis gazdaságunk, oda kijártam azért, mert nem tudtam volna otthon ülni, mert nem olyan típus vagyok, etettem, fejtem, segítettem a páromnak.

Utolsó vizsgálaton mondta a doki, hogy minden rendben, de szerinte előbb fog meg születni a baba mert eléggé lent van, ez a 37. héten volt. Mondtam, nem gond, egyszer úgy is át kell esni a szülésen.

Úgy váltunk el, hogyha érzek valamit, azonnal induljunk a kórházba, hívás és kérdés nélkül, mert messze lakunk a kórháztól. Pontosan 60 km-re. Első NST vizsgálat jó volt, rá egy hétre a következő is jó volt. Ez alkalommal a helyettesítő, akiről a végén kiderült, hogy egy szülésznő, megsúgta, minden jó, de nem fogom kihúzni a 40. hétig, ez volt szerdán. El is köszöntünk.

Szombaton este amikor hazaértünk, letusoltam, és felfedeztem, hogy feszül mindkét vádlim, a férjem kicsit megmasszírozta, és így el is aludtam.

Majd fél egykor a szokásos pisi-útra indultam, amikor felfedeztem, hogy valami csorog a lábamon. Rövidesen rájöttem, hogy szivárog a magzatvíz.

Jött egy fájás, majd vártam meg kicsit. Rám jött a hányinger is, ott már gyanús volt, mert nekem, ha a szervezetem nagy fájdalmon megy keresztül, akkor még hányni is tudok miatta. A harmadik fájás után ébresztettem a férjem, hogy indulni kell. Letusoltam, majd összepakoltuk a táskát és indultunk.

Az úton 2,4,6 perces fájásokkal szenvedtem, össze-vissza jöttek, nem tudtam, hogy beérünk-e vagy sem. A kórház kapujában parkoltunk, ott már azt mondtam, helyben megszülök, a szülésznő elém jött.

Megvizsgált a doki, 5 ujjnyira ki voltam mar tágulva, mondta a szülésznő hívjam a férjem, hogy nemsokara szülünk, ha nem apás szülés lesz akkor küldjem haza, mert a rendőrök kiküldik a kórházból a koronavírusos mizéria miatt. Hívtam, én nem akartam apás szülést, elszenvedek én magamban, úgy gondoltam. Mondtam, jelentkezem, ha végeztünk.

Ahogyan letettem a telefont, felfeküdtem az ágyra, megmondtam, hogy mi lesz a lányom neve. Ez 3:05- kor volt.

Pár elég erős fájás után jöttek a tolófájások, doki, szülésznő ott volt, figyeltek rám, mondtak mit csináljak, hogyan vegyem a levegőt, segítettek. Eközben megtörtént a gátmetszés, nem is éreztem.

Majd szóltak, ha jön a fájás, nyomjak. Ezt háromszor eljátszottuk, megrekedt a lányom a szülőcsatornában, mert teljes vállszélességgel szeretett volna érkezni e világra. A negyedik tolófájásnál a doki segített egy kicsit, nyomott a hasamon, és már ki is csusszant a baba.

3:35-kor megérkezett hozzánk a kislányunk. Ügyeletes dokinál szültem, mert akihez jártam terhesgondozásra, nem ért volna be, és kiderült, nem is érték el. Abszolút meg voltam elégedve az ügyeletesekkel is, maximálisan segítettek mindenben, a mai napig tartjuk a kapcsolatot a dokival és a szülésznővel is.

A varrás elég hosszúra sikeredett, kb. egy óra volt, mert belül is sérültem. Így kicsit nehezebb volt rendbehozni, de rendes volt a doki, és odafigyelt az érzéstelenítésre. Én maximálisan meg vagyok elégedve, pozitív szülésélményem volt, attól függetlenül, hogy tombolt még mindig ez a járványosdi.

Edina