Két doki nyomta ki belőlem a kislányomat

Május végén betöltöttem a 40. hetet, így napi szinten jártam NST-re.

40+5. Pünkösd vasárnap, enyhe fájások, de az ügyeletes doki hazaküldött, amit igazából nem is bántam. Nem voltam felkészülve se testileg, se lelkileg a szülésre, aznap nagyon haza szerettem volna még jönni. Megkaptam az utasítást, hogy másnap jöjjek vissza.

Elérkezett 40+6. nap, pünkösd hétfő. Hajnali 4-kor keltem olyan érzéssel, hogy ma nem jövök már haza. NST után újra ügyeletes orvos jött és értékelte a kismamák fájásmérés-eredményeit. A dokinak nem volt túl kedves hangulata, de mégis megkaptam az utasítást, hogy ma oxitocinpróbát csinálunk. És ha ez nem indítja be a szülést, akkor másnap reggel 7-kor szülésindítás. (Persze ezt nem közölte senki velem, csak nagy nehezen tudtam meg.)

Az oxitocinpróbára jól reagáltunk a kislányommal. (Szeretném itt megjegyezni, hogy nem fáj az oxitocinpróba. Rettegtem én is, hogy úristen, kétszer kell szenvednem.) Sikeresen megkaptam a lakosztályomat. Kb. délután 1-2 körül lehetett. Én abban a tudatban voltam, hogy most már nem fog velem semmi történni, szóval kicsit pihenek és készülök a holnapi napra. Ahh én kis naiv…

4-5 óra körül egyszer csak az ügyeletes doki bejött hozzánk a kórterembe. Hárman voltunk. Egy embert elvitt császárra, és közben odaszólt a nővérnek, hogy engem meg küldjenek le este 7-re a szülőszobára, hogy megkapjam a méhszájérlelő kúpot. Itt nagyon megijedtem. De a kedves nővér megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, felrakják a kúpot és két óra múlva találkozunk, mivel a kúpnak 6 óra hossza a hatása. Megint naiv kislány voltam… Hát persze, első gyerek.

A 2 óra hosszából az én szerencsémre lett 7 óra hossza… Az ügyeletes dokit, aki ott vizsgált, de azt is durván, jaaa, és persze semmit nem mondott, csak járkált ez idő alatt fagyos és komor tekintettel… elneveztem hóhérnak. A lényeg, hogy nagy nehezen sikerült megtudnom egy szülésznőtől, hogy nyugodjak meg, mert ha megnyugszom, akkor a baba is megnyugszik, és mehetek pihenni, mert holnap nagy nap lesz. Sikerült hajnalban felmennem a szobába.

Nagyon vártam azt a pillanatot, hogy fürdeni és aludni tudjak. Fürdés közben olyan érzésem volt, mint ha bepisiltem volna. Persze néztem, hogy tényleg pisilek-e vagy csak képzelem. Nem láttam semmit, így szépen fürödtem tovább. (Ott elfolyt a magzatvíz, utólag kiderült.) Amint végeztem a fürdéssel felöltöztem, és 3-4 lépésre kiértem az ágyamhoz. Akkor ott hirtelen elkezdett fájni a hasam és a derekam, de valami rettentően. Párszor megismételte, mire észbekaptam, hogy beindult a szülés.

Elővettem a telefonom és mértem a fájásokat. 3 perces fájások jöttek, amik 2 percig tartottak. Akkor ott tudatosult bennem, hogy hamarosan szülni kell. Viszont a hóhér orvoshoz nem akartam lemenni. Így pár óra volt a reggeli váltáshoz, és megvártam. Ha nagyon necces lett volna a dolog, szólok a nővérnek. Plusz a szobatársam se aludt miattam, aki rögtön ugrott, ha megkértem, hogy segítsen.

Reggel 6-kor 3 ujjnyira tág voltam, és szóltak, hogy apát rendeljen be gyorsan. Persze ő békésen aludt otthon, mivel én mondtam neki, hogy ráér. De addig a doki nem akart burokrepesztést, amíg apa nincs bent. Apa beérkezett, doki próbálja a magzatburkot megrepeszteni, de nem folyik belőle semmi. Szülésznővel együtt egyetértenek, hogy ép a burok, de nem folyik semmi. Itt tudatosult bennem, hogy hajnalban történt fürdés közben.

Kitágultam teljesen, szuper. Kezdődhetett a szülés, csak volt egy kis gond, a baba nem akart lefelé mozdulni, hanem egyre fentebb volt a gyomromnál. Közben hiába voltam elég tág a szüléshez, a méhszájam teljesen nem tűnt el. A doki 1-2 órát várt így, hogy hátha a baba lentebb menne és sikerülne a szülőcsatornába fészkelni magát. De hiába. Kedden dél körül már szólt a főorvosnak, hogy valami baj van és segítséget szeretne kérni, és persze a császárhoz készülődtek. (Altatóorvos, segédek… stb., vagy 8-9 fős hadsereg.) Miközben sikerült összeszedni a hadsereget, közben sikerült két nyomás, ami miatt a baba feje a szülőcsatornába. A doki úgy döntött, hogy megpróbálja kinyomni belőlem, a főorvos és a többiek szurkoltak nekem, mint a focimeccsen. A főorvos kézzel segített tágítani a méhszájat. A másik doki nyomta ki belőlem.

Amikor már majdnem kint volt, vákuumot vettek elő. És szóltak, ha nem szedem össze két nyomásra magam, akkor vákuum lesz. Sikerült a tartalékot is összeszednem, és két nyomásra kint volt a pici feje. És közben 1-2 nyomás és a baba kint volt. Igen ám… csak azonnal szóltak, hogy meg ne mozduljak. Rövid volt nagyon a köldökzsinór. Kétszer a nyakára és egyszer a kezére volt tekeredve. Utólag kérdeztek, hogy volt-e ultrahangozva, hogy hol van a köldökzsinór, és hát persze nem volt.

Mondták, hogy mivel pünkösd volt, így akik csinálják, nem voltak. Szerencsére semmi baja nem lett a picinek. Nekem a vérveszteség hatalmas volt. Így elvették tőlem a picit, hogy szedjem össze magam és pihenjek. Külön utasítást kaptak a nővérek a dokitól.

Tapasztalat: többet sima szülést nem vállalok be, mert a haskinyomás ára az lett, hogy 2 csigolyám összeér, a mai napig nem tudok ülni fájdalommentesen, fáj a fekvés, és néha le szokott zsibbadni a lábam. Plusz többet nem engedek olyat, hogy nem nézik meg a köldökzsinórt. Szerencsére nem lett baja a kislányomnak, de baj is lehetett volna.

Fiatal anyuka

Olvass még szüléstörténeteket!

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést