Május végén betöltöttem a 40. hetet, így napi szinten jártam NST-re.
40+5. Pünkösd vasárnap, enyhe fájások, de az ügyeletes doki hazaküldött, amit igazából nem is bántam. Nem voltam felkészülve se testileg, se lelkileg a szülésre, aznap nagyon haza szerettem volna még jönni. Megkaptam az utasítást, hogy másnap jöjjek vissza.
Elérkezett 40+6. nap, pünkösd hétfő. Hajnali 4-kor keltem olyan érzéssel, hogy ma nem jövök már haza. NST után újra ügyeletes orvos jött és értékelte a kismamák fájásmérés-eredményeit. A dokinak nem volt túl kedves hangulata, de mégis megkaptam az utasítást, hogy ma oxitocinpróbát csinálunk. És ha ez nem indítja be a szülést, akkor másnap reggel 7-kor szülésindítás. (Persze ezt nem közölte senki velem, csak nagy nehezen tudtam meg.)
Az oxitocinpróbára jól reagáltunk a kislányommal. (Szeretném itt megjegyezni, hogy nem fáj az oxitocinpróba. Rettegtem én is, hogy úristen, kétszer kell szenvednem.) Sikeresen megkaptam a lakosztályomat. Kb. délután 1-2 körül lehetett. Én abban a tudatban voltam, hogy most már nem fog velem semmi történni, szóval kicsit pihenek és készülök a holnapi napra. Ahh én kis naiv…
4-5 óra körül egyszer csak az ügyeletes doki bejött hozzánk a kórterembe. Hárman voltunk. Egy embert elvitt császárra, és közben odaszólt a nővérnek, hogy engem meg küldjenek le este 7-re a szülőszobára, hogy megkapjam a méhszájérlelő kúpot. Itt nagyon megijedtem. De a kedves nővér megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, felrakják a kúpot és két óra múlva találkozunk, mivel a kúpnak 6 óra hossza a hatása. Megint naiv kislány voltam… Hát persze, első gyerek.
A 2 óra hosszából az én szerencsémre lett 7 óra hossza… Az ügyeletes dokit, aki ott vizsgált, de azt is durván, jaaa, és persze semmit nem mondott, csak járkált ez idő alatt fagyos és komor tekintettel… elneveztem hóhérnak. A lényeg, hogy nagy nehezen sikerült megtudnom egy szülésznőtől, hogy nyugodjak meg, mert ha megnyugszom, akkor a baba is megnyugszik, és mehetek pihenni, mert holnap nagy nap lesz. Sikerült hajnalban felmennem a szobába.
Nagyon vártam azt a pillanatot, hogy fürdeni és aludni tudjak. Fürdés közben olyan érzésem volt, mint ha bepisiltem volna. Persze néztem, hogy tényleg pisilek-e vagy csak képzelem. Nem láttam semmit, így szépen fürödtem tovább. (Ott elfolyt a magzatvíz, utólag kiderült.) Amint végeztem a fürdéssel felöltöztem, és 3-4 lépésre kiértem az ágyamhoz. Akkor ott hirtelen elkezdett fájni a hasam és a derekam, de valami rettentően. Párszor megismételte, mire észbekaptam, hogy beindult a szülés.
Elővettem a telefonom és mértem a fájásokat. 3 perces fájások jöttek, amik 2 percig tartottak. Akkor ott tudatosult bennem, hogy hamarosan szülni kell. Viszont a hóhér orvoshoz nem akartam lemenni. Így pár óra volt a reggeli váltáshoz, és megvártam. Ha nagyon necces lett volna a dolog, szólok a nővérnek. Plusz a szobatársam se aludt miattam, aki rögtön ugrott, ha megkértem, hogy segítsen.
Reggel 6-kor 3 ujjnyira tág voltam, és szóltak, hogy apát rendeljen be gyorsan. Persze ő békésen aludt otthon, mivel én mondtam neki, hogy ráér. De addig a doki nem akart burokrepesztést, amíg apa nincs bent. Apa beérkezett, doki próbálja a magzatburkot megrepeszteni, de nem folyik belőle semmi. Szülésznővel együtt egyetértenek, hogy ép a burok, de nem folyik semmi. Itt tudatosult bennem, hogy hajnalban történt fürdés közben.
Kitágultam teljesen, szuper. Kezdődhetett a szülés, csak volt egy kis gond, a baba nem akart lefelé mozdulni, hanem egyre fentebb volt a gyomromnál. Közben hiába voltam elég tág a szüléshez, a méhszájam teljesen nem tűnt el. A doki 1-2 órát várt így, hogy hátha a baba lentebb menne és sikerülne a szülőcsatornába fészkelni magát. De hiába. Kedden dél körül már szólt a főorvosnak, hogy valami baj van és segítséget szeretne kérni, és persze a császárhoz készülődtek. (Altatóorvos, segédek… stb., vagy 8-9 fős hadsereg.) Miközben sikerült összeszedni a hadsereget, közben sikerült két nyomás, ami miatt a baba feje a szülőcsatornába. A doki úgy döntött, hogy megpróbálja kinyomni belőlem, a főorvos és a többiek szurkoltak nekem, mint a focimeccsen. A főorvos kézzel segített tágítani a méhszájat. A másik doki nyomta ki belőlem.
Amikor már majdnem kint volt, vákuumot vettek elő. És szóltak, ha nem szedem össze két nyomásra magam, akkor vákuum lesz. Sikerült a tartalékot is összeszednem, és két nyomásra kint volt a pici feje. És közben 1-2 nyomás és a baba kint volt. Igen ám… csak azonnal szóltak, hogy meg ne mozduljak. Rövid volt nagyon a köldökzsinór. Kétszer a nyakára és egyszer a kezére volt tekeredve. Utólag kérdeztek, hogy volt-e ultrahangozva, hogy hol van a köldökzsinór, és hát persze nem volt.
Mondták, hogy mivel pünkösd volt, így akik csinálják, nem voltak. Szerencsére semmi baja nem lett a picinek. Nekem a vérveszteség hatalmas volt. Így elvették tőlem a picit, hogy szedjem össze magam és pihenjek. Külön utasítást kaptak a nővérek a dokitól.
Tapasztalat: többet sima szülést nem vállalok be, mert a haskinyomás ára az lett, hogy 2 csigolyám összeér, a mai napig nem tudok ülni fájdalommentesen, fáj a fekvés, és néha le szokott zsibbadni a lábam. Plusz többet nem engedek olyat, hogy nem nézik meg a köldökzsinórt. Szerencsére nem lett baja a kislányomnak, de baj is lehetett volna.
Fiatal anyuka
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.