Megsértettek egy ideget a császárnál, oda a nemi életem

Nagy volt a boldogság. Három éve jártam fixen ugyanahhoz a nőgyógyászhoz, elégedett voltam vele, bár a rendszeres edzés és diéta miatt velem túl sok problémája alapjáraton sem volt, már korábban is biztatott, hogy gondolkodjak el a gyermekvállaláson, mivel túl vagyok a harmadik x-en. Férjem a pozitív teszt után közölte, hogy ő terhes nővel képtelen… Ettől függetlenül mindenben támogatott és mellettem állt, és apás szülést is terveztünk. (Az első férjemtől többek közt a rossz házasélet és a verbális bántalmazás miatt váltam el.)

A második trimeszter feléig elég rosszul voltam, de a járványhelyzet miatt nem kellett bejárni a munkahelyre, így ez nem volt probléma. Utána meg persze jöttek az egyéb kellemetlenségek (oxitocinos hányás, derékfájás stb.). A harmadik trimeszter elejét még élveztem is, valahogy akkorra éreztem azt, hogy összhangban vagyok magammal, a pocaklakóval és a világgal is. A végére természetesen a növekvő pocak, súly stb. miatt ez elillant és már csak a végét vártam, hogy kettőben legyünk, mert egyben már nem volt jó sehogy sem.

Szorgalmasan jártam a magánorvosomhoz, aki hasonló szorgalommal nyitogatta a markát, miután az ultrahangot húzogatta a pocakomon. Minden egészségügyi paraméteremet ismerte, minden vizsgálaton részt vettem, ami előirányozott, mégsem mondott soha semmi érdemit. Ha kérdeztük, kikerülte a választ vagy simán úgy tett, mint aki nem hallotta. A felesége lett volna a szülésznőm, a szülésfelkészítést is ő tartotta. Sok jót nem tudok róla mondani, érdemi információkat nem adott át, csak az érzelgős szleng ment a témákról, amivel nem lettem okosabb. Igyekeztem más forrásokat keresni.

Teltek a hetek, közeledett a szülés, de még mindig nem éreztem, hogy komolyan vennének, noha vizesedtem durván és emelkedett a vérnyomásom. Minderre az volt a válasz, hogy nem lesz gond. Itt már nem éreztem magam biztonságban, főleg, miután az orvos által elrendelt ultrahang eredményére azt válaszolta a telefonban, hogy ő aznap bent sincs a kórházban. A 37. héten felkerekedtem és a körzetes kórházban jelentkeztem az sztk-s rendelésen. Az éppen dolgozó orvos azt kérdezte, nem szülhetnék-e mégis a magánorvosomnál. Kénytelen voltam közölni, hogy az sajnos ki van zárva, mert elvesztettem a bizalmamat benne, ennyi erővel bárkinél szülhetek ügyeletben, és így is tervezem.

Ez is kútba esett, miután túlhordás miatt kiírt indításra, még kértem egy másodvéleményt a főorvostól, de csak három nap haladékot jelentett. Mondjuk annyira nem bántam, csak szerettem volna, ha magától indul, de esze ágában sem volt. A kiírt nap estéjén befeküdtem a kórházba. Este a ctg-t a ballonozás előtt már nagyon nézték, hogy nem olyan, mint lennie kellene, mindenesetre megcsinálták az indítást, és reggel 7-re kellett a szülőszobán lenni előkészítésre, a férjem is akkorra jött. A ctg nem lett jobb.

Elfoglaltuk a szülőszobát, jött a szülésznő és az orvos, megvizsgáltak, majd távoztak. Nekem alig voltak fájásaim, de vártam a továbbiakat, közben megint ctg készült. Amikor visszatért a doki, burkot repesztett, ekkor már nem volt tiszta a magzatvíz, megállapította, hogy a baba rosszul helyezkedett be és biztos nem bújna ki 4 órán belül, pedig a ctg szerint nem érzi jól magát. Nincs mit tenni, császár. Azzal a lendülettel raktak a hordágyra és toltak a műtőbe, ahol előkészítettek. Az anesztes dokinak az arcát sem láttam, csak a műtős asszisztensét, aki mondta, hogy mikor domborítsak. Harmadszorra sikerült, bár az adrenalintól az első kettőt sem éreztem, onnantól meg végleg semmit a továbbiakból, némi rángatáson kívül.

A műtőben mindenki nyugodt volt és kedves, mikor kivették a babát már megmosdatva megmutatták, mielőtt kivitték apának. Miután összeraktak, a szülőszobán még eltölthettük az aranyórát, ebből nem sok mindenre emlékszem, teljesen kába voltam a gyógyszerektől. Aztán feltoltak a szobába. Az érzéstelenítő után lábra állítottak. Ahhoz képest amilyen horrormesék terjengenek erről, nem volt vészes. Összességében maga a szülés nem is volt vészes, inkább a felépülés.

Miután lejárt a 6 hét, férjemmel gondoltuk, megpróbáljuk. Nem is igazán a fájdalom volt a probléma, bár volt az is a vissza nem húzódott méhszájam miatt - amiről a doki elfelejtett szólni a kontrollon -hanem hogy olyan érzés volt, mintha két fakockát dörzsölnének egymáshoz a hüvelyemben. Mindkét hüvelyfal érzéketlenné vált, semmilyen örömérzet nem jött. Nem is próbálkoztunk többet, csak mielőtt a 11. héten mentem a kórházba a műtős orvoshoz.

A bal hüvelyfal teljesen érzéketlen, a jobb meg érzékenyebb a kelleténél. Rengeteg bizsergő érzés volt a testemben a két időpont között, tipikus idegi probléma-tünet. Közben kiderült, hogy mind a külső, mind a belső nemi szerveimen érzéketlen területek vannak (ujjbegynyitől a fél tenyérig). Ezen kívül a hasfalamban is izomérzet-kiesések lettek, ezt már a gyógytornász állapította meg, illetve a hegmasszőr. Kiderült a műtősdokinál tett látogatásom alatt, hogy az anesztes úgy adta be a spinált, hogy megsértette az ideget, emiatt van mindenütt a részleges érzéketlenség. Gyakorlatilag így nemi életet élni jó érzéssel nem lehet.

Gyógyulási esélyek: ugyanolyan soha nem lesz, de ennél még azért jobb lesz - elvileg, ezek után ki tudja... Gyógyulási idő: 3-8 hónap. Még két neurológusi látogatásra készülök, nagyon kinéz, hogy kell valamilyen kezelés majd, aminek ki tudja, lesz-e eredménye, vagy így kell leélnem az életemet.

E.

Olvass még császáermetszéses szüléstörténeteket!

1% esélye volt, hogy megmarad a babám

Szétnyílt az előző császárhegem a szülésnél

Az aneszteziológus fogta a kezem a császár alatt