Jó az, ha a kismama a neten tájékozódik?

Lassan telnek a napok a kórházban. Szigorú fekvés, ágynyugalom. Számolom a perceket, az órákat, a napokat. Hiányoznak a lányok, az otthonom, a meghittség. Itt minden rideg, kellemetlen szagú, ijesztő. Nagy a pörgés az osztályon. Minden nap négy szülés legalább. A folyosón vidáman, kisimultan sétálgatnak a megszült kismamák. Lelkiismeretfurdalásom van. Irigylem őket. Hozzák a babákat háromóránként napközben. Nem bírom hallgatni a sírásukat, mindig zenét hallgatok szopi idő alatt vagy filmet nézek. Sorozatokat. Már lassan minden unalmas. Kettősség tombol bennem. Egyik pillanatban félek nagyon a szüléstől, a következőben mennék, hogy túl legyünk rajta. Most minden olyan bizonytalan. Senki nem tud semmit, hogy lesz márciustól, mi lesz az orvosommal, kinél fogok szülni. Türelem... S pont ennek kezdek híján lenni.

Amikor biztos lettem abban, hogy most sikerült, és újra egy kis élet növekszik a pocakomban, beléptem az internetes kismamacsoportokba. Ezek a mai modern női közösségek nagyon sok erőt és támogatást tudnak adni egymásnak, még ha ilyen virtuális formában is. Barátságok tudnak születni, úgy, hogy igazából sosem találkoztunk személyesen. Azonosak a problémáink, a félelmeink, igy ismeretlenül is egymásra támaszkodunk, nyugtatjuk, bátorítjuk azt, aki segítségre szorul.

Ahogy kinyílt az internet világa, hirtelen rengeteg információ lett elérhető bárki számára. A rengeteg vizsgálat, az ultrahangok is folyamatosan öntik ránk az adatokat a babáról, a terhességről. Persze ez egy nagyon jó dolog. De tényleg jót tesz ez nekünk, kismamáknak? Megkapjuk a leletet, rajta rengeteg adattal, értékkel. Az orvosok általában elintéznek egy minden rendben van, találkozunk egy hónap múlva felszólítással. S mit teszünk?

Irány haza, s elővesszük a laptopot, telefont, s bújjuk a netet. Kielemezzük az adatokat, megpróbáljuk értelmezni, mi is van a leleten, ami kaptunk. S ha netán valami olyanra bukkanunk, ami nem felel meg a neten írt tökéletes eredménynek, akkor általában jön a rémület. Kutatjuk az okokat, hogy mire utalhat, és ilyenkor elindul egy olyan lavina, ami a kismamát könnyen magával sodorja. Apuka próbálja megérteni, nyugtatni, de ez vagy nem sokat segít, vagy csak olaj a tűzre, s a tomboló hormonok szegény leendő anyukát végleg magukkal sodorják.

Ilyenkor jön általában egy kétségbeesett poszt a félelemről, várva a megnyugtató választ azoktól, akik ugyanezen az úton járnak épp. Megkapja azt a megnyugtatást, amit máshonnan nem biztos, hogy most sikerülne. Lelke lassan megnyugszik, és visszatér a boldog kismama létbe. Ezek a közösségek talán ezt nyújtják most a modernkori, főleg a mostani elzárt, saját kis világukba kényszerített kismamáknak. Nincsenek személyes felkészítő tanfolyamok, minden online, a virtuális térben zajlik, így ezek a csoportok most talán még nagyobb teret kaptak.

Végigkísérjük egymást a 9 hónap alatt. Együtt drukkolunk, mikor valaki már a szülésre készül, s gratulálunk mikor megérkezik egy újabb anyuka a csoportba.

De hogy jó- e ez a modernkori kismamalét, hogy nem volt-e jobb még a mi anyukáink idejében. Feleennyi információval, feleennyi félelemmel. Nem tudjuk, s talán nem is kell tudnunk. Nekünk ebben a helyzetben kell egy kis életet a világra hoznunk, s hogy ez a világ merrefelé fog haladni, talán jobb is, hogy nem tudjuk.

Libby