Kirángatták belőlem a méhlepényt

Másnap reggel úgyis mennem kell ctg-re meg ultrahangra. Másnap a ctg rendben is volt, aztán az ultrahangon észrevette a doki, hogy kevés a magzatvíz, mire én mondtam, hogy mellesleg valami folyt az éjszaka, de még most is. Megis vizsgált azonnal. Aztán megállapította, hogy ez bizony magzatvíz-szivárgás.

Fájdalmaim nem voltak, semmit nem éreztem.

Beutalt az kórházba ahol már ismertek, mert kétszer nagyon rám ijesztett a kisasszony, és nem éreztem a mocorgását, épp ezért botrányosan fogadtak, hisz ez is biztos vaklárma.

Nem tévedtek. Megvizsgáltak, egy bő ujjnyira nyitva, de a nyákdugó a helyén, minden rendben, de így már haza nem mertek engedni.

Befektettek, majd a harmadik nap hajnali kettőkor görcsölgettem. Nem tűntek túl veszélyesnek a görcsök, és már szégyelltem odamenni a szülőszobára, nehogy kiutáljanak. Hajnali négykor már rendszeresek ezek a görcsöcskék, de nem túlzottan fájtak.

Riasztottam édesanyámat, mire ő úgy bepánikolt, hogy az éjszaka közepén beszaladt (ezt se vették jó néven). Nem tudtam, mit kéne éreznem, de azt tudtam, hogy a szülési fájdalmak ennél biztosan rosszabbak. Ekkor voltak hatperces fájásaim.

Szóltunk egy nővérnek, mire ő megnyomkodta a hasamat, és megállapította, ezek bizony csak jóslók, hiába rendszeresek.

Így telt az egész éjszaka. Másnap 4 körül kezdtek igazán fájni, 4 perces fájásoknál járunk. A kórterem-társaim könyörögtek, menjek már, szóljak valakinek. Bementem, a szülésznő és az orvos kinevetett, mire a szülésznő megjegyzi, ha majd fáj is, akkor menjek vissza! Meg azért azt is megjegyezte, ha ennyire aggódok a gyerekért, minek dohányzom.

Na erre kiakadtam.

- Mégis ki dohányzik??!!

- Hát nem jár le a cigisekkel?

- Nem! Hét évig szívtam, de a terhesség alatt letettem!

Nem mondott semmit...

Visszamentem a kórterembe. Majd 6 körül éreztem valami repedést, szakadást, pattogást a méhemben. Sajnos betét volt bent, mert már két napja nagyon véreztem, így nem láttam, hogy folyt-e ki valami. Még egy fél órát szenvedtem, majd a szobatársaim nyüstölésére bementem a szülőszobára.

Hoppá, elfolyt a magzatvíz kétujjnyira nyitva, beindult a dolog.

Szóltam a családnak, akik azt hitték ebből sem lesz semmi.

Eredetileg édesanyámmal szültem volna, ő nyújtotta volna a legnagyobb támaszt, de nem ért be, így nagyika volt mellettem.

Vérhígítót szedek, így a fájdalomcsillapítás, főleg az EDA ki van zárva...

Este hét óra körül jött egy doki, megvizsgált fájás közben, majd felnéz: ennyik a fájások?! Fel tudtam volna rúgni... De mielőtt megszólalhattam volna, jött a következő. Elment műteni, mert még nem mostanság lesz baba, gondolta ő...

19:30 körül senki körülöttem, csak a nagyi. Orvos sehol!

Jön a szülésznő, aki megállapítja, hogy tíz centire (4ujj) van nyitva a méhszáj, aztán megkérdezte, van-e már inger.

Ugyan milyen inger? Semmi nincs, csak érzem, hogy jön! Szaladt, hozott egy rezidenst. Mire megjött, éreztem, a kislány már nagyon közel van. Jön a kitolási szakasz, a nagyi azt gondolta az lesz a legfontosabb dolga, hogy a lepedőszerűséget, amit a lábamra terítettek, igazgassa, mire én rákiabáltam: HAGYJAD MÁR!

Szegény úgy megijedt, csak annyit tudott mondani: „Jójó, jójó.”

Összegyűjtöttem minden erőm, pár nyomás sikítás után meglett az én kis hercegnőm 2020 január 19-én 20:00 órakor 3260 grammal és 51 centivel.

Szülés után benyögték: hát lehet, hogy eltört a fenékcsontja, nagyon ropogott valami. Később rájöttek, mi volt az a hang: szétszakadtam csúnyán. Majd jelezték, a méhlepényt is ki kéne nyomni. Az az utolsó tolófájás nem akart jönni, így kirángatták belőlem, ami nem volt túl kellemes... Aztán összevarrtak. A helyi érzéstelenítés nem hatott...

Na, nem baj, vége mindennek, aki fontos, mind megérkezett.

Jeni

Olvass még szüléstörténeteket!

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést