Érzéstelenítés nélkül varrtak össze szülés után

A terhességem abszolút zavartalan volt, viszonylag jól is bírtam, de muszáj is volt, mert a nagyobbik (25 hó korkülönbség) után elég sokat rohangáltam.

Egy vasárnap reggel született a kislányom, azon a héten szerda este véres volt a hüvelyváladékom, de úgy igazán nem esett le, hogy nemsoká szülök. Október vége volt, de szép idő, így csütörtök este sötétedésig kint voltunk a fiammal, majd péntek reggel/hajnalban arra ébredtem, hogy időnként fáj, és nedves vagyok odalent. A 38. héten jártam, éppen az első ctg napja volt, ahol látszottak is a kb. 10 percenként érkező kontrakciók. Az orvosom is megvizsgált, és úgy ítélte meg, hogy nyugodtan hazamehetek.

A fájások nem igazán sűrűsödtek, inkább rendszertelenné váltak, és erősebbek se lettek a nap folyamán. Péntek éjjel már nem sokat aludtam, de a fájások természete továbbra sem vett fordulatot. Szombat reggel aztán újra jelenésem volt ctg-n, ahol az orvossal és a szülésznővel abban maradtunk, hogy továbbra is otthon folytatom a fájást. Itt most bizonyára többen felszisszentek, de császáros előzmény után (meg amúgy is), az embert a kórházban hipp-hopp annyira bedarálja rendszer, hogy aztán a műtőasztalon eszmél a szike alatt. Így igyekeztünk húzni a kórházi felvétel idejét. Hazamentem, hogy pihenjek, de a kétévesem mellett ez nehezen volt kivitelezhető. A szülésznővel telefonon tartottuk a kapcsolatot. Estére arra jutottak a doktornővel, hogy menjek be, segítenek pihenni. Így a férjem bevitt, a fiunkat pedig továbbvitte a testvéremhez.

Itt szeretnék egy kis kitérőt tenni a férjemről. Eredetileg nem készültünk apás szülésre. A fiam születésekor kötelességszerűen jelen volt, de az elfolyt magzatvizem után egy darab fájásom sem volt, az oxi is keveset segített, én csak bohóckodásnak hívom, amit akkor csináltam a szülőszobán, ő meg nem csinált semmit. Ezek után nem bánta, hogy a fiunkat nincs kire bízni, és neki otthon kell vele maradnia. Igen ám, de a testvérem felajánlotta, hogy bevállalja a fiunkat, én meg megkértem a férjemet, hogy mégiscsak jöjjön velem, ne legyek egyedül. Ebbe kötelességtudatból bele is egyezett, de ő ezzel a szülés dologgal nem igazán tudott mit kezdeni, és őszintén szólva nem is akart. Nem volt fogékony a császáros problémáimra, nem értette, miért akarok vbac-et. Az orvos és a szülésznő anyagi vonzatára felszaladt ugyan a szemöldöke, de nem ellenkezett, tőle viszont akár járhattam volna sztk-ba is és szülhettem volna ügyeletben is. Ő egy kocka, na. Attól még szeretem.

A doktornő és a szülésznő is tudta, hogy vele nem fogok sokra menni, így azzal a jelszóval, hogy úgyis alszom egyet, hazamehet, majd szólunk, ha lesz valami látnivaló.

Szóval én egyedül maradtam a kórházban, és ctg után kaptam egy szurit, amitől vagy két órát aludtam. Ezután kerültem be a szülőszobára, ahol igazából elfájogattam egyedül, éjfél és reggel 7 között túl sok minden nem történt. Feküdtem, sétáltam, labdán ültem, sóhajtoztam, zuhanyoztam, a fájások között aludtam, órát állítottunk, magától elrepedt a burok, kaptam infúziót, azt hiszem, cukros vizet, majd reggel felé némi oxit, a császár miatt icipicit.

Egyre jobban tágultam, de a fájások nem akartak igazán erősek lenni, azért mégis elérkeztem a kitolási szakaszba, ekkorra már világos reggel lett, azt hiszem, a férjemet is ekkortájt hívtam fel, hogy akár be is jöhet, ill. némileg előtte. Ő gondolom még nyugodtan megkávézott, meg az út is vagy 45 perc. Mire beért és csörgött, hogy merre vagyok, addigra már némileg drasztikus fordulatot vettek az események, így a telefont valaki kinyomta, és a legkevésbé sem izgatott, hogy a férjem ott van-e, úgyis a fél osztály az ajtóban tömörült. Szerintem a takarító néni is, komolyan. A gyerek ugyanis nem akart kijönni.

Én már arra lettem figyelmes, hogy a karszalag is elő van készítve, meg az olló, de mégsem érzem, hogy mindjárt vége. Nyomtam mindenhogy, hanyatt fekve, oldalt fekve egyik irányba, majd a másik irányba, guggolva, de a gyerek egy ponton megmakacsolta magát és az istennek se jött kijjebb. Itt már lebegett a császár réme, de még megvártuk az ügyeletes dokit, hogy mindezt meg lehessen konzultálni vele. Ő, látva az elszánt ábrázatomat, nem a műtőbe küldött, hanem megkért, ill. utasított, de komolyan normálisan, hogy a következő fájáskor nyomjak, amennyire csak bírom, és akkor sikerülni fog. Sikerült is. A baba kijjebb jött, de még mindig nem eléggé. Nem tudom, mennyit nyomhattam még, de kezdett újra reménytelen lenni a dolog. A gyerek amúgy mindezt jól bírta, normális szívhanggal tett engem meg magát próbára, meg leginkább egymást, hiszen a hosszú vajúdás miatti kimerültségem vastagon benne volt. Ja, igen, azt elfelejtettem mondani, hogy a ctg végig rajtam volt.

És akkor jött a vákuum. Úgy rémlik, hogy még azzal sem sikerült elsőre. A doki már ott tartott, hogy visszanyomja és műtő, amikor még az utolsó esélyt megadva végül sikerült megszülnöm. Úgy éreztem, hogy kirobbant belőlem a gyerek, de végtelenül boldog voltam, hogy sikerült.

A megpróbáltatásaimnak ezzel korántsem lett vége, az újabb adag feketeleves az érzéstelenítés nélküli varrással érkezett meg. Ez a vákuumos ügyeletes orvos ötlete volt, és azzal magyarázta, hogyha érzéstelenít, akkor bedagad, és nem tudja összeilleszteni a szövetrétegeket. Nem volt jó. És rövid sem. Egyszer nem is volt elégedett az elért eredménnyel, így kicsit vissza is bontotta és újravarrta.

Eközben a kislányom a mellkasomon pihent, próbáltam fogni szegénykémet. Szoptatás helyett csak arra ügyeltem egy szülésznőtanonc segítségével, hogy le ne essen, amikor rándulok egyet a fájdalomtól.

Csaknem egy év telt el azóta, de azóta sincs rendben a gátam, részben a harmadfokú sérülés, részben a hosszú kitolási szakasz miatt. Meg mert nem is tudok magammal eleget törődni.

A császárból testileg sokkal könnyebben felépültem, de lelkileg nagyon sokat adott, hogy mégis sikerült a hüvelyi szülés.

Aomame

Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?