Ha már ilyen sok volt a gyerek, mit lehet egy hétig csinálni a Balaton partján?
Reggel-este közösségépítő éneklés, történetek, drogprevenció, irányított beszélgetések voltak. Rendeztünk az idén először vurstlit, ami fergetegesen jóra sikerült. Ügyességi játékokkal cirkusztallért lehetett nyerni, amit popcornra, limonádéra, csillámtetkóra, vagy plüssállat örökbefogadásra lehetett elkölteni. Abba se akarták hagyni a játékot. Kirándultunk Rádpusztára, lovasbemutatót nézni, lovat, szamarat megülni, ostort pattogtatni… Volt kalandpark, amit az idén a vikingek témakör köré fűztek fel a szervezők, és végre úgy sikerült, ahogy elterveztük. Ide kellett a sokéves tapasztalat. Felhasználva az ősfás parkot, a Balaton közelségét, vicces, csapatjátékot, kitartást, ügyességet kívánó játékokat végezek a gyerekek, méghozzá úgy, hogy összekevertük a csoportokat. Minden évben ez a program nyeri az év programja díjat. Idén is.
És persze motoroztunk. 69 nagy motor érkezett, közel 100 motorossal, rendőr motoros felvezetéssel. Volt oldalkocsis motor, sportos, meg túra motor, kényelmes, karfás, meg utánfutós is, és még pókember is motorra pattant, hogy néhány körre elvigyen pár gyereket. Volt olyan motoros, aki bizony 10 kört is megtett a könyörgő gyerekek kedvéért. A programokból nem maradhat ki természetesen a Balatoni strandolás sem. Végre egész hétre nagyon-nagyon jó időt fogtunk ki, így a mi partszakaszunkon folyamatosan tömeg és zsivaj volt a vízben, mindkét vizibiciklink és mindkét szörfdeszkánk folyamatosan igénybe volt véve.
A napozóstégről napi több száz ugrást hajtottak végre, és minden vízi játékot kipróbáltak, amire csak szert tudtunk tenni. Mindenki csinos fürdőruhákba öltözve strandolhatott. Utolsó nap ismét volt tálentum vásár (lásd előző tábori beszámoló), amin minden gyerek kb megduplázta a csomagjait. Naponta kézműveskedhettünk, táncolhattunk, frizbizhettünk a norvég csapattal, próbálgathattuk az angol nyelvtudást, volt rajz, sakk, szkander, erőpróba verseny, ping-pongozás, foci, kosárlabda, röplabda meccs természetesen díjakkal, jutalmakkal, volt turkáló, finom, tápláló ételek, pótvacsora, reggeli torna, nem-születésnapi party… Annyi, de annyi program, hogy biztosan kifelejtek most néhányat a sorból.
Pénteken és szombaton vendégünk volt a Duna Tv stábja is, akik egy dokumentum műsort készítettek a táborról.
Gyorsan eltelt ez a hét. Igyekeztünk annyi élményt beletömni, annyi ajándékot adni, amennyi kitart a karácsonyi látogatásunkig. Hagyomány, hogy karácsony előtt ismét jön a norvég csapat, és ahány helyszín egy hétbe belefér, annyit meglátogatunk velük együtt, felelevenítjük az élményeket.
Példátlan összefogással valósulhatott meg a program. Ahogy eddig is, a legtöbbet a Prosjekt Takknemlighet norvég csapata tette a táborhoz. Ők egész évben jótékonysági vásárokat, programokat szerveznek, hogy a tábor tetemes költségeit ki tudjuk fizetni, ugyanakkor részt is vesznek a táborban, ahol kézműves foglalkozásokat, közös sportolást, közös táncolást, éneklést, és a tiniknek komoly beszélgetést tartanak/szerveznek. Minden évben rengeteg ajándékkal érkeznek. Hogy minden gyereknek legyen biztosan tisztálkodó szere, a Blythswood adományaiból gazdálkodunk. Ide nem csak a szappan, fogápolás, de a nagylányok betétje, vagy a dezodor is beletartozik. Az idei tábort egy másik norvég csapat is támogatta, akiktől rengeteg papucsot, új cipőt kaptunk. Új papucs jutott mindenkinek. A gyerekek ruházatához a turkálót idén a Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesülete biztosította. Erre azért van szükség, mert gyakran hiányos, vagy nagyon rossz állapotú a gyerekek ruhatára, lábbelije. Az ADRA raktárában egy év alatt összegyűjtött holmikkal egészítettük ki ezt a cseppet sem kis kupacot.
A nassolni, uzsonnázni valókról többen is gondoskodtak. A Dörmitől négyféle, köztük az új ízű finomságát kaptuk, amit pillanatok alatt eltüntettek a gyerekek. Magánadományozótól kaptunk görögdinnyéket, az ADRA pedig müzli szeletekről gondoskodott. Bezzeganyák gyűjtése járult hozzá, hogy a norvég fiatalok által megálmodott kézműves dolgok alapanyaga meglegyen. Egy család a saját popcorn gépét adta kölcsön, mert az egyik napi programhoz szükségünk volt rá. A Magyar Keresztény Motorosok Közössége és a barátaik gondoskodtak a tábor egyik fénypontjáról, mikor minden gyerek, nevelő és önkéntes felülhet egy körre valamelyik motoros mögé. És voltak még névtelen, titkos adományozók, akik a hézagokat csöndben, észrevétlenül tömködték be.
Köszönjük minden szponzorunknak, minden segítőnknek, önkéntesnek és nevelőnek, hogy partnere volt az ADRA Tábornak 2017-ben is. Jövőre újra szeretnénk tábort szervezni. Munka indul!
nagycsaládos
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.