Talán a szex végre beindítja a szülést

Olyannyira, hogy hétfőn – miután reggelre csurom vízszerű lett a bugyim – egész napos ideges vergődés után felhívtam azt a rendelőt, ahol a 36. heti vizsgálaton voltunk, hogy szeretném, ha a doktornő ránk nézne. A bábánkkal is beszéltem, szorgalmazta az ötletet. Ugyan a magzatvíz ilyen minimális szivárgását valószínűtlennek tartotta, de a kiskönyvemben szereplő szeptember 15-ét mindenképp átírandónak ítélte, mivel az alapján az utolsó dátuma a legális otthon szülésnek szeptember 28-a. Az pedig elég esélytelennek tűnt 28-án délután, hogy még aznap megszülök.

Természetesen miért menne simán: a kiskönyvemen kívül minden várandóssággal kapcsolatos papíromat Anyuéknál hagytam. Erre szerencsére már vasárnap rájöttem, így Anyu összekészítette egy kupacba a „ha megyünk Borkáért ezeket kell átvinni” holmikkal, de még ezzel a tudattal együtt is jelentett egy kis kitérőt a Veresegyház-Újbuda vonalban Rákospalota érintése. Már Fóton jártunk, amikor úgy döntöttem: telefonálok, hogy hozzák ki majd, ne kelljen kiszerencsétlenkednem magam a kocsiból. „Mindjárt ott vagyunk nálatok, hozzuk a papírjaidat is!” – szólt bele Anyu. „Micsodaaa???” – kérdeztem már az idegességtől (és a kátyús úttól) felkavarodott gyomorral. Végül némi nem túl nyugodt szóváltás után abban maradtunk, hogy kidobálják a háznál a csomagtartó tartalmát, és jönnek hozzájuk, várjunk ott. Bármilyen hihetetlennek tűnt, csak 5 percet késtem a fél nyolcas időponthoz képest, a Férjnek pedig megvolt az első esti belvárosi vezetésélménye. Azért nem tapsoltuk vissza.

A doktornő még mindig főnyeremény: még ebben a kései időpontban is mosolyogva, viccelődve fogadott. Belépve azonnal a tárgyra tért: átírja a kiskönyvemet? Hatalmas kő gördült le a szívemről, mivel az egész odaúton azon gondolkoztam, hogy hogyan fogom rávezetni látogatásom ezen indíttatására. Azért még előtte megvizsgált, ultrahanggal is ránézett a kicsikére: minden a legnagyobb rendben, értékek alapján valahol a 39-40. héten járok éppen. A méhszájam teljesen felpuhult, a külső része már egyujjnyira nyitva – szerinte még a héten meglesz a babóca! A gumikesztyűjén maradt híg vizes-nyákos folyadékra egyértelműen nyákdugót mondott, így ebből a szempontból is megnyugtatott. A kiskönyvemben korrigálta a terminust szeptember 25 – október 7-re, a szoptatás által felborított ciklusra és a korai ultrahangokra hivatkozva. Búcsúzás előtt huncut mosollyal megjegyezte, hogy a méhszájnak ezen érettségi pontjánál már hatásos az ondófolyadék prosztaglandin tartalma, ami kicsit felgyorsíthatja a méhszáj érését, ezzel együtt a szex még több olyan hormont szabadít fel, ami beindíthatja az eseményeket (ezek szerint látta rajtam, hogy kezdek aggódni az idő miatt). Férjnek továbbítva, kéjvadász mód ON.

A mobil ctg bérlésével kapcsolatban is telefonálgattam, szerdán megyünk érte, ha még szükséges (remélem nem lesz).

Közben egyik este sikerült mondanom egy olyan fiúnevet, ami mindkettőnken kielégítő első névként: Bende. Most körülbelül két hete a Viktor és az Erik küzdött egymással, de az Embert egyik sem nyűgözte le igazán. A Bende pedig egy mindkettőnknek megfelelő kompromisszum: nagyon közel van a Bencéhez, viszont nem túl gyakori, és még a Bendegúzra is hajaz. Úgyhogy Bende Soma. Ha szőke kisfiú lesz, azért még az Erikért futok egy kört. Lánynévnek elsőre sikerült megegyeznünk a Viktóriában, még másodiknak versenyben van a Míra, a Zóra, az én részemről a Niké és a Róza is. Ez utóbbi kettő szinte kizárt, de még hátha elönti annyira az eufória a Férjet, hogy sikerül gyorsan lepapírozni valamelyiket.

Már nem veszem fel a telefont, és nem igazán reagálok senkinek. A Mamámat három nap némítás után már felvettem, és mondtam Neki, hogy ha lesz valami, meg fogja tudni, de ne hívjon minden nap, hogy megszültem-e már, és hogy úgy aggódik, nem alszik éjszaka. Mert ez nem segít. Persze ettől most én lettem a családi-baráti kör főbunkója, de jelenleg elég, hogy a gépészünkkel folytatok szenvedélyesebb telefonbeszélgetéseket, hogy már megint nem haladt. Ha valaki nem bír már a kíváncsisággal, felhívja a férjemet (lehetőleg napközben, hogy én ne is tudjak róla). Persze ha valaki rám ír, hogy jönne át, azt nagyon szívesen veszem (ugyan túlzottan nem vagyunk még vendég-kompatibilisek), mert nekem is jólesik a társaság, Borka pedig egyenesen ki van éhezve arra, hogy az anyja büdösnyálasképén kívül mást is lásson. Persze ilyenkor is szóba kerül a hogylétem, de egészen más személyesen beszélgetni valakivel erről, mint telefonba napi szinten ötször végigmondani ugyanazt a monológot. Remélem, szülés után hamar sikerül megcsinálnom a jogsit, és akkor nem lesz probléma két gyerekkel felutazni heti egy-két alkalommal Pestre nekem sem.

A házikónk belülről már egészen otthonos, bár berendezésileg erősen hiányos. De igyekszünk ezeknek a körülményeknek is örülni, hiszen így vagy úgy, de mégiscsak a miénk, és folyamatosan alakítgatjuk, szépítgetjük, ötletelünk. Nagyon sok segítséget kapunk a környezetünktől, amiért kimondhatatlanul hálásak vagyunk. Számomra az elmúlt időszak bemutatta azt, hogy milyen igazán szülőjének lenni felnőtt gyerekeknek, és ezért a tapasztalatért még hálásabb vagyok, mint magáért a segítségért.

Bevallom, az elmúlt egy héten már kezdtem türelmetlen, néha kétségbeesett lenni. Hullámokban tört rám a félelem, hogy baja lesz a babámnak a késlekedés miatt. Bármennyire féltem elmenni hétfőn az orvoshoz, az egyik legjobb döntésemnek tartom a várandósságom alatt, mivel teljesen megnyugtatott, utána teljesen kisimult lettem. Úgyhogy most türelmesen várok. Csinálom a dolgomat, igyekszem minél több minőségi időt tölteni a családommal (kiváltképp Borkával), de azért erősen tartom a tudatomban, hogy hamarosan nagy munkában lesz részünk – és ennek csak a kapuja a szülés.

Bojszy

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?