Pénteki mese: Simon Réka Zsuzsanna: Zete, a hosszúorrú csikóhal

– Játszhatnék én is veletek? – kérdezte félénken.

– Hozzánk beszélsz? – kuncogta a legnagyobb szárnyas csikóhal.

– Igen, hozzátok – bólogatott a kis hosszúorrú.

A szárnyas csikóhalak a hínárhoz úsztak. Körbeállták a kis csikóhalat.

– Leskelődsz utánunk?

– Nem.

– Hallgatózol netalán?

– Dehogy.

– Akkor mit ólálkodsz itt?

– Én csak játszani szeretnék – mondta elcsukló hangon Zete.

– Velünk, te hosszúorrú csikóca? – kiáltotta egy pockosabb szárnyas csikóhal.

– Hát, nem tudod, hogy hosszúorrúakkal nem játszunk? – húzta meg a hínár szárát a legkisebb szárnyas csikóhal.

– Nem játszotok velem, mert hosszú orrom van? Máskor együtt játszottunk – szipogta a kis hosszúorrú.

– Az máskor volt, okoska! – gúnyolódott a pocakos.

– És még szárnyad sincs, nyenyenyenyenye! – csúfolódott egy nagyfejű szárnyas.

A szárnyas csikóhalak viháncolva ráugrottak egy közeli spagetti algára, és együtt kiáltották:

– Hosszúorrú, hosszúorrú!

Zete egy hirtelen mozdulattal hátat fordított a heherésző szárnyas hadnak. Nem akarta, hogy lássák, pityereg.

– Mi ez a hangos vihánc? – csapott közéjük Irnik, a csigáspolip tanító bácsi.

– Semmi, semmi, csak nevetgélünk – szólt remegve a legkisebb szárnyas csikóhal.

– Igen, és mi ilyen nevetséges? Még a házam is beleremegett a fültépő vihogásotokba!

A szárnyas csikóhalak egymást bökdösték. Egyik sem akarta elmondani az igazságot.

– Tán nem Zetét akartátok kigúnyolni? – hunyorgott szigorúan a csigáspolip.

– Mi nem, mi nem! – hátráltak a szárnyas csikóhalak.

– Mi történt, Zete, mondd? – fordult a kis csikóhal felé Irnik, a Kéktengeri Iskola tanító bácsija.

– Semmi – mondta halkan Zete –, én csak bújócskázni szerettem volna velük.

– Még szerencse, hogy jó a fülem. Szégyelljétek magatokat! – fordult a szárnyas csikóhalak felé Irnik. – Most pedig induljatok befele a korallosztályba, és gondolkozzatok el azon, amit tettetek.

– De, de mi lesz a mai vetítéssel? – kérdezte csüggedten a legnagyobb szárnyas csikóhal.

– Ma erről lemaradtok. Később találkozunk – szólt Irnik, és házából elővette a tengeri vetítőgépét.

– Ma mit nézünk meg? – kérdezte a tanító bácsi mellé húzódva Zete.

– Ma a Vízipók-csodapók rajzfilmsorozatból a Mindenki tévedhet című részt vetítem.

– „Jön jön jön a vizipók,

Várják már apró lakók.

Vizivilág, ha feltárul,

sok-sok csodát is elárul” – dúdolgatta a kis hosszúorrú csikóhal.

– Zete, szép orrocskád van. Meglásd, holnap már újra együtt fogtok játszani – mosolygott a tanító bácsi, és bekapcsolta a vetítőt.

Rajz: Bogdán Eszter

További mesék itt (www.irocimborak.blogspot.com)