Nem hatott az érzéstelenítő a császárnál

Reggel háromnegyed 7-re volt jelenésünk a szülőszobán. Gondoltam, szép kényelmesen elintéznek mindent, nem lesz olyan rohanás, mint egy éve. Hát nagyot tévedtem. Megérkeztünk, már tereltek is be a szülőszobára, se pisi, se ctg, vetkőzés, fekvés, infúzió, 8 előtt bent kell lenni a műtőben, mert „programon kívüli vagyok”. Ezen kicsit elkerekedett a szemem, tudtommal öt hete már lefoglalta a műtőt az orvos. Műszakváltás csak 8-kor van, így még az éjszakás vett fel, kissé ingerülten, mert így még neki kellett asszisztálni. Papírok már előre kitöltve, három autogram, és kész minden.

Negyed 8 körül befutott az orvos, mondta, hogy EDA elintézve, mindjárt jön az egyik szülész főorvos, beköti. Kissé szkeptikus voltam ez ügyben, próbáltam lebeszélni, maradjunk inkább a spinálnál, hoztam speckó tűt is hozzá. Egyik barátnőm aneszteziológus, sokat beszélgettünk a témáról, és több kollegájával azt javasolta (többek közt a kórház anesztes vezetőjével), hogy maradjunk a spinálnál, hoz hozzá speckó tűt, és ezzel elég jó eséllyel elkerül a fejfájás. Doki szerint semmi vész, higgyem el, jó lesz az EDA is, a tűket meg azért hagyjam itt neki.

Kávéval a kezében megjelent a főorvos, a szülésznő tolta a tálcán a cuccot, én meg remegtem az idegességtől. Behajtogatott egy lehetetlen pózba, próbáljak ne mozdulni. Közben elküldte a dokimat mosakodni, mire ő kész, én is. Ezen kicsit elcsodálkoztam, tudtommal 30-40 perc, mire beáll az EDA hatása. Itt már éreztem, hogy nem lesz minden jó. Ennek hangot is adva, megnyugtat, hogy addig úgyse vágnak, míg érzek. Bekötötte az EDA-t, elég kellemetlen volt, rosszabbnak éltem meg, mint a spinált.

Pár perccel később megjelent János, a műtősfiú (a nap fénypontja), végig viccelődve betolt a műtőbe, felrakott az asztalra. Lekötöztek, majd jött a karcolgatás egy kulccsal, jeleztem, hogy még nem az igazi. Benyomtak még egy löketet a vállamnál kivezetett kanülbe, közben mostak fertőtlenítővel. Kérdik milyen, mondom hideg és csíp. Látszólag senkit sem zavart, hogy mindent érzek, nem finomkodtak, katétert, paravánt felrakták, és már vágtak is, épp 8 óra előtt. Finoman megjegyeztem, hogy ez azért fájt, kaptam még egy löketet, közben odalent folytatták a munkát. A jobb oldal teljesen érzéketlen volt, de a bal oldalon mindent éreztem. Megkérdezték, hogy bírom-e, bírható volt, de a teljes érzéketlenség nem jött össze.

Az idő ólomlábakon haladt, figyeltem, ahogy János jön-megy a műtőben, pakol, takarít. Időnként rápillantottam az órára, gyerek még mindig sehol. 15 perc után az anesztes is odajött, megnézte, mi a helyzet, kommentálta, hogy már mindjárt kint van. Végül 20 perccel a vágás után, 8 óra 17 perckor kiemelték a negyedik kislányunkat. Manóval kiszáguldtak, annyit mondtak, szép, nagy baba. A munka folyt tovább, nagyon lassan haladt, rengeteg volt az összenövés, a hashártyán át lehetett látni, varrni kellett a hasizmot, a hashártyát, és még a sterilizáció is hátra volt. Közben visszajött a szülésznő, Tímea 3600 g és 57 cm, 10/10 Apgar. Végül 9 óra után fejezték be a műtétet.

Letoltak a gyerekágyra, elég jól éreztem magam, végre beállt az EDA hatása, nem fájt semmi. Néhány perc múlva éreztem, hogy nehezen kapok levegőt, szóltam a férjemnek, hogy szóljon egy nővérnek. Néhány perc múlva bejött az osztályvezető, és az anesztézia vezetője, karcolgattak, semmi. Elrendelték, hogy emeljék meg a fejem, és 10 percenként nézzenek rám. Megnyugtattak, hogy nem fogok megfulladni, kicsit felcsúszott az EDA, és elzsibbadt a rekeszizom is, ez okozza a nehézlégzést, néhány óra és megszűnik.

Nem bánom, hogy nem lesz több császárom, így, harmadjára sem szerettem meg, de a végeredmény mindent megér.

Abbey