Facebook oldalunkon feltettük a kérdést, hogy szerintetek milyen házimunkába nem lehet/szabad bevonni a gyereket. A vegyszert említettétek ti is: egyrészt az erős szerek kimarhatják a gyerekek bőrét, másrészt kisebbeknél az a veszély is fennáll, hogy magukra borítják vagy belekóstolnak az elöl hagyott flakonba. Ezeket a vegyszereket amúgy is gyerekek által elzárva kell tartani a mérgezések elkerülése végett. Ha gőztisztítóval takarítunk, akkor is figyelni kell arra, hogy a gyerek ne kerülhessen a készülék közelébe, hiszen a forró gőz égési sérüléseket is okozhat. (Macskákra is érvényes az óvatosság.) Az ablakpucolás sem gyerekeknek való feladat, ha ki kell nyitni az ablakot. Belül persze maszatolhatnak a vizes ronggyal.
Ilona azt írja, mindenbe kénytelen bevonni a gyerekeit, mivel állandóan vele vannak.
„Legfeljebb kapnak addig valami feladatot” – tette hozzá.
A legfrappánsabb válasz a fenti kérdésre ez volt:
„Olyanba, amivel hamar akarok végezni.”
Ti bevonjátok a gyerekeket a takarítási munkákba? Vagy lekötitek őket valamivel, amíg vécét pucoltok?
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.