Megrepedt a magzatburok 36 hetesen

Dolgoztam is lelkesen. Decemberben a nagyobbikom a bölcsiből hazahozott egy komoly megfázást.

Napokig voltam 39 fok körüli lázzal otthon. A háziorvosom nem volt hajlandó felírni lázcsillapítót, mert az terhesen „veszélyes”. A recept nélküli gyógyszertári pedig nem hatott. A hűtőfürdő és társai is csak egy-két óráig működtek. Mikor a nőgyógyászomhoz eljutottam pár nap múlva, a plafonon volt az idegességtől. Azt mondta, hogy örüljek, hogy már a 14. héten járok, pár hete még valószínűleg elvesztettem volna a lányomat, aki akkor még fiúnak látszott az ultrahangon.

Eddig csak a szokásos bajaim voltak a terhességgel: hányinger, hányás, enyhe súlyvesztés. De ezután elkezdődtek a görcsök. A 25. héten voltam a szokásos ellenőrzésen, amikor a dokim igencsak összeráncolt szemöldökkel vizsgálgatott. Azt mondta, hogy igen rossz helyen van a baba, és ebből könnyen koraszülés lehet. Kaptam antibiotikumot, hogyha fertőzés okozná, akkor megállítja. Ezen kívül megkért, hogyha komolyabban görcsölni kezdenék, akkor irány a kórház. Aznap voltam utoljára dolgozni. Hazamentem, hogy pihenjek. Két-három napot tölthettem otthon, amikor egyre jobban érezni kezdtem az akkoriban még igencsak szabálytalan összehúzódásokat, így bementem a kórházba.

Bent először a terhesgondozásra mentem, mert éppen ott volt a dokim. Nem engedett haza, egy órán belül megkaptam az első magnézium infúziót. Este megvizsgált a ügyeletes orvos a terhespatológián. Azt mondta, hogy nagyon megrövidült a méhnyak (utólag láttam egy papíron, hogy 1000 score-t írt rá). Úgy döntöttek, hogy megpróbálják megállítani a szülést, de azért inkább megkaptam az első tüdőérlelőt is, aztán leküldtek az osztályra. Reggel szabályos ötperces fájásokra ébredtem, így be kellett feküdjek a szülőszobára. Ott feküdtem egyedül egy szülőágyon a ctg-re kötve, és figyeltem, ahogy a gép mutatja a fájásokat, amelyek egyre erősebbek lettek. Így utólag sem tudom megmondani miért, de valahogy biztos voltam benne, hogy nem most fog megszületni a baba, nem is hívtam a férjem.

A dokim megkért, hogy ha lehet, még ne szüljek, kell 24 óra a tüdőérlelőnek. Oké, gondoltam, rajtam nem fog múlni. Közben folyamatosan ment a magnézium infúzió, és valami gyógyszert is adtak. Attól végül a fájások elmúltak, és én visszaköltözhettem az osztályra. Összesen egy hétig tartottak bent, ezalatt nem javult a méhszáj állapota, de szerencsére nem is nyílt ki, így hazaengedtek. Otthon egész nap feküdtem, tényleg csak enni és fürdeni keltem fel (már öt perc üldögéléstől is kezdődtek a görcsök). Irgalmatlan mennyiségű magnéziumot ettem, ami nagyon kiütött, egész nap aludtam. Furcsa, pedig kis mennyiségben segít koncentrálni. Számolgattam a napokat és minden péntek egy kis győzelem volt (akkor fordult az egy hét).

A 36. hétig sikerül otthon kihúzni, amikor hétfőn az addig is meglévő szabálytalan görcsök ismét elkezdek szabályos tízperces fájásokká alakulni. Újra bementem a kórházba, az akkora már tökéletesre csiszolt kórházi csomaggal (a tapasztalat, ugye). A szülőszobán azt mondták, hogy egyujjnyira van nyitva a méhszáj, és meg is kaptam a menetrend szerinti magnéziumot. Most már közel sem voltam olyan nyugodt, mert az esti ultrahangon azt mondták, hogy a baba kisebb a kelleténél, és alig van magzatvíz. Nos, őszintén szólva akkoriban már tisztasági betétet hordtam, de azért nem volt az a feltűnően erős a dolog. A zárójelentésre végül felső magzatburok repedés került.

Pedig hallottam is róla előtte, arról is, hogyan lehet észrevenni, hát jelentem, a papírzsepis mutatvány nem működik.

Kedd reggel úgy döntöttek az orvosok, hogy nem húzzák tovább, jobb lesz neki idekint, bár akkor még nem derült ki, hogy miért nem fejlődik odabent. Miközben a szülőszobán töltögették a papírokat, egy kisebb csapat szülésznőjelöltet tanítgattak. Az egyik töltötte ki őket, a szülésznő diktálta neki I-U-R. Direkt nem fordították le, de akkor már tudtam mi az.

Ilyen előzmények után délután négykor feküdtem be a szülőszobára kétujjnyira nyitva. A vajúdás jól haladt (=annyira fájt, hogy nem tudtam magamról). Viszont talán az idegesség tette, de az a befele fordulás és lazítás egyszerűen nem működött, ami az első szülésnél. Pedig azzal egészen jól ki lehetett bírni a fájásokat. A férjem másnap panaszkodott, hogy fáj a keze, annyira megszorítottam. Nem idézném a válaszomat.

Hatkor elment az orvosom hívni az újszülöttgyógyászt („csak a biztonság kedvéért”). Negyed hétkor, három-négy tolófájás után gátvédelemmel megszületett a tökéletesen egészséges, aprócska lányunk 2500 grammal. Majd a méhlepény is, amely feleakkora volt, mint lennie kellett volna. Megvolt tehát, hogy a baba miért nem fejlődött, de hogy a méhlepénynek mi baja volt? Én azt hiszem, annál a láznál kezdődött a baj, de persze biztosan nem lehet tudni.

A kisasszony első pillanattól kezdve ügyesen evett, így összesen csak három napot töltöttünk bent, mára pedig teljesen átlagos méretű és igencsak élénk kislánnyá fejlődött.

O.

A Szüléstörténet.hu már a Facebookon is megtalálható. Tetszik?