„Ezzel kapcsolatban határozottan kijelenthető, hogy a MOM Kulturális Központ főbejáratában, mely menekülő-útvonal is egyben, babakocsi soha, semmilyen módon nem kerül, és nem került elhelyezésre.”
Ezzel kapcsolatban határozottan kijelentem és vállalom érte a felelősséget, hogy szeptember 23-án, kedden 17:15-kor, plusz-mínusz pár perc, egészen biztos, hogy ott álltak a babakocsik a főbejáratnál, az üvegajtón belül.
Tisztelt Igazgatónő, én ott voltam és láttam. Ha nem hiszi el, kérem, nézze vissza a biztonsági kamerák felvételeit. Erre mondják, hogy a tények bizony makacs dolgok. Kár, hogy nem jutott eszembe fényképet készíteni, kíváncsi vagyok, vajon Tisztelt Igazgatónő azt hogyan hazudtolná meg? Sokat elárul ügyfélbarát üzletpolitikájáról, hogy a panaszomat gyakorlatilag nem kivizsgálja, hanem simán meghazudtolja, mintha nem is történt volna meg. Mennyire inkorrekt!
Nyilván ezt is meg fogja hazudtolni, de azért elmondom, hogy a biztonsági őr egészen bizonyosan azt mondta, hogy hagyjuk a babakocsit a főbejáratnál. Nem rossz a fülem, jó a memóriám és történetesen a velem levő barátnőm is pont ugyanezt ezt hallotta.
Az Igazgatónő amúgy saját magának is ellentmond a levelében, a most idézett két mondattal.
1) „A MOM Kulturális Központ épületébe természetesen eddig is be lehetett, ezután is be lehet jönni babakocsival, csupán a foglalkoztató termekhez vezető szűk folyosókra nem az említett ok miatt.”
2) „Eddig is és ezután is az előtérben található ruhatárban biztosítjuk a lehetőséget a babakocsik és gyermekjárművek tárolására.”
Nem igaz, hogy „csupán a foglalkoztató termekhez vezető szűk folyosókra nem” lehet babakocsival bemenni, mert minket a biztonsági őr még az első szinten levő aulába sem engedett be, ahonnan nyílik a folyosó (pedig bizony Isten csak odáig szerettünk volna menni). Ez megint egy tény, makacs dolgok ezek, tényleg. Ezt a tényt támasztja alá amúgy az Igazgatónő második mondata is, mellyel ellent is mond az elsőnek.
Végül, a Tisztelt Igazgatónő semmit sem reagált a levelemben említett OTSZ 28/2011 BM rendeleten alapuló BM OKF állásfoglalására, arra a tényre alapozva, hogy a MomKult teljesen akadálymentesített. „Tűzvédelmi szempontból mozgásukban vagy cselekvőképességükben korlátozottnak tekintjük az egészségügyi állapotuk vagy koruk miatt mozgásukban korlátozott személyeket, a 6 év alatti gyerekeket, valamint a döntési képességükben korlátozottakat.”
Nem véletlen, hogy nem reagált rá, azt gondolom.
Pár gondolat merült fel bennem még a témával kapcsolatban, saját vélemény, és mint olyan, szubjektív. Ezekkel lehet egyetérteni vagy egyet nem érteni, én ezt el is fogadom, ezek nem olyan tények, mint a fentebb említett négy dolog:
- a műemléki védettséget élvező szűk folyosókra ki lehet tenni egy táblát, hogy babakocsit ne vigyünk oda. Attól még az épületbe nyugodtan be lehetne tolni azokat a babakocsikat. Mi sem a szűk folyosóra toltuk volna be, hanem az első szinten az aulába, ahol kényelmes bőrfotelek vannak, vitrinben szobrok, kávéautomata, virágok, tágas tér, stb. ott kényelmesen meg lehet várni, amíg a nagyok táncolnak, míg a kicsi alszik a babakocsiban.
- ezzel az eljárással, hogy teljesen kitiltják a babakocsikat, sok réteget egyszerűen feleslegesen ellehetetlenítenek a programjaiktól. Azt, akinek mondjuk ikrei vannak. Ha felviszi őket, egy-egy gyerek mindkét kezében, hogy megy el mosdóba? Leteszi a mosdó padlójára, onnan úgysem esik le? Ezen a pelenkázó nem segít. És aki „csak” egy kisebb gyerekkel érkezik a nagy mellett, de nem tud hosszú ideig emelni? (porckorongsérve van, műtötték, idős nagyszülő, veszélyeztetett terhes, nemrég szült, ezer oka lehet.) Akinek elaludt a kisebbik gyereke a kocsiban, az mennyire örülhet, hogy ki kell rángatni onnan a kisebbet? Tudom, az ilyenek ne menjenek a MOM Kultba.
- Teljesen találomra kiválasztottam egy Basic Kerekesszéket a neten, a szélessége 65 cm. Ha ez megoldható, márpedig megoldható, a honlap alapján, akkor a babakocsi miért is nem? Ismétlem, nem a szűk folyosóra gondoltunk, hanem az aulára. És itt jön be a fent említett OTSZ 28/2011 BM rendeleten alapuló BM OKF állásfoglalás.
Valójában nem várom, hogy bármi is történjen, mivel fényképet nem készítettünk, és az igazgatónő simán meghazudtolt, bezárult a kör, nem is vekengek ezen tovább. Tudok nyugodtan aludni, elvittük a gyerekeket máshova táncolni és kész. Igazából ezt a posztot is csak azért küldöm be, mert sokan reagáltak az előzőre és gondoltam, visszajelzek nekik. Az Igazgatónő levelét alant teljes terjedelmében olvashatjátok.
Szép napot!
Tisztelt Olvasók, Kommentelők!
A szeptember 29-én az Origo internetes hírportál baba-mama (Bezzeganya) rovatában, a MOM Kulturális Központot érintő témával kapcsolatban az alábbiakról szeretném tájékoztatni a panaszos anyukát és minden szülőt, akit érinthet az ügy.
A MOM Kulturális Központot 1951-ben építették, és műemléki védettséget élvez. Ennek következtében épület bárminemű átalakítása egyrészt szigorú műemlékvédelmi szabályozás alá esik, másrészt éppen ezért rendkívül behatárolt. Mindazonáltal a 2009-2011 évi nagyszabású beruházásának köszönhetően - a lehetőségekhez mérten - az épület akadálymentesítve lett (akadálymentes bejárat kialakítása, mozgássérülteknek felvonó a büfé szintre, és lift segíti a közlekedést az emeletek között).
Az épületben több folyosó található, ahol rendszeres klubfoglalkozások, előadások, programok zajlanak ezekről a folyosókról nyíló kistermekben. Ezek a folyosók meglehetősen szűkek, ez az épület adottsága, ezen sajnos változtatni nem lehet. Ezek a folyosók tűzrendészeti szempontból egyben menekülő-útvonalnak is számítanak.
A MOM Kulturális Központ épületébe természetesen eddig is be lehetett, ezután is be lehet jönni babakocsival, csupán a foglalkoztató termekhez vezető szűk folyosókra nem az említett ok miatt. A folyosószakaszokra (is) vonatkozik a MOM Kulturális Központ Tűzrendvédelmi Szabályzatának 3. sz. melléklete 3. pontja: „A helyiség kijáratát leszűkíteni, eltorlaszolni még ideiglenesen sem szabad.”. (Ez egybecseng az olvasói visszajelzések között olvasható tűzvédelmi szakember állásfoglalásával.)
Ez alapján biztosítja a MOM Kulturális Központ is a szabad és akadálymentes közlekedést a menekülő-útvonal táblákkal jelölt folyosókon.
Ha nem vennénk figyelembe a tűzvédelmi előírásokat – amit nyilván nem tehetünk és nem is teszünk meg -, és ezekre a szűk (170 cm széles) folyosókra beengednénk a babakocsikat (egy babakocsi átlagos legkisebb szélessége 70 cm, hossza 100 cm), a közlekedés teljesen lehetetlenné válna, hiszen adott napszakban akár 4-5, egyenként 30-40 fős csoport vendégköre is cserélődik a termekben, és az odavezető folyosókon. Ahhoz, hogy a zavartalan és lehetőség szerint balesetmentes közlekedést biztosítani tudjuk, szabadon kell hagyni a folyosókat.
A portál említett rovatában olvasható mondat, miszerint „A babakocsit a Kulturális Központ főbejáratánál az üvegajtónál lehetett hagyni.”, a bejegyzés írója arra utal, hogy ott nem érvényesítjük a tűzvédelmi előírást. Ezzel kapcsolatban határozottan kijelenthető, hogy a MOM Kulturális Központ főbejáratában, mely menekülő-útvonal is egyben, babakocsi soha, semmilyen módon nem kerül, és nem került elhelyezésre. Eddig is és ezután is az előtérben található ruhatárban biztosítjuk a lehetőséget a babakocsik és gyermekjárművek tárolására (a ruhatár nem közlekedési, menekülési-útvonal).
Bízom benne, hogy sikerült világos képet festeni a helyzetről, és a babakocsival érkező szülők elfogadják és megértik, hogy a kényelmes közlekedés és saját és gyermekeik biztonsága érdekében ezeket a szabályokat be kell tartanunk és tartatnunk.
A MOM Kulturális Központ mindig is igyekezett és igyekszik családbarát megoldásokat keresni annak érdekében, hogy a szülők, gyerekek minél jobban, otthonosabban érezzék magukat az intézményben (mellékhelyiségekben külön WC a gyerekes szülőknek, gyermekfellépő a mosdó előtt, pelenkázó mindkét szinten, gyermeköltöző kialakítása, stb.).
Számos olyan kulturális eseményt szervezünk, valamint programnak, tanfolyamnak, klubrendezvénynek adunk otthont az intézményben, amely a gyermekeknek, gyermekes szülőknek szól, és reméljük, hogy e sorok olvasóit is látogatóink között tudhatjuk, szeretettel várunk mindenkit!
Hambuch Gerda
igazgató
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.